Püspöki körlevelek 1930 (Szombathely, 1931)

6

dani, hogy a rómaiak és a zarándokok milyen nagy sokasága hódolt velünk együtt a fenséges Pétertemplomban az új égi pártfogók előtt: t. i. de la Colombiére Károlynak, a Jézustársaság híres tagjának, akit maga Jézus nem csupán «hűséges szolgának» nevezett és Alacoque Mária Margit tanácsadójává tett, hanem akit elsőnek választott ki, hogy Szíve tiszteletét a nép közt elterjessze; Redi Teréz Margitnak, flórenci karmelitanővérnek, aki az ifjúi ártatlanság virága; Camporosso Ferenc Máriának, annak a kapucinus testvérnek, aki, szinte napjainkban, miközben ötven évig hivatásának megfelelően ajtóról ajtóra könyöradományokért koldult, tökéletes példájával, valami isteni bölcseséget lehelő tanácsaival, szentségre szóló szelíd buzdításaival a nép s az arisztokrácia előtt egy második Szent Ferenc benyomását tette, úgy hogy a génuaiak, akik már életében tisztelték és becsülték, mind máig tartó emlékkel és hódolattal voltak iránta. De hogy írhassuk le azt a lelkünket elöntő nagy gyönyörűséget, amikor Bosco Jánoshoz, kit boldoggá avattunk, a vatikáni bazilikában nyilvánosan könyöröghettünk? Ha ugyanis visszaidézzük emlékezetünkbe azoknak az éveknek a legkedvesebb emlékét, amikor még mint fiatal pap ennek az oly bölcs férfiúnak a társalgásait élvezhettük, valóban csodálattal telünk el a szentjeiben oly csodálatos Isten iránt, aki azoknak a gonosz emberi szövetkezéseknek, melyek csak azon fáradoztak, hogy a kereszténységet gyökerestől felforgassák s a római pápa legfőbb tekintélyét vádaskodásaikkal és lármájukkal elnyomják, sokáig és gondviselésszerűen Jánost állította ellenük. Ő ugyanis, aki már mint gyermek közös imára és a hittan megtanulására szokta volt kortársait összegyűjteni, miután pappá szentelték, minden erejét és gondoskodását a gonosz emberek mesterkedései folytán annyira veszélyeztetett ifjúság üdvére szentelte ; magához édesgette az ifjakat, hogy őket a veszedelmektől megóvja s az evangéliumi törvény parancsaira és életszentségre rávezesse; hogy müvét kiszélesíthesse, társakat vett maga mellé, olyan eredménnyel, hogy általa az Egyháznak egy új, nagyszámú, harcos csapatot szerzett. Ügy a tudományra, mint mesterségre való kiképzés végett kollégiumokat és műhelyeket alapított az ifjúság számára itt nálunk és a legtávolabbi vidékeken. Mikor mindezeket a Péter-templomban azon alkalommal átgondoltuk, nemcsak az ötlött eszünkbe, hogy Isten, különösen a balsorsban, milyen alkalmas segítséggel szokta Egyházát megsegíteni és megvédeni, hanem

az sem kerülte el figyelmünket, hogy minden jó Szerzőjének valami különös gondviseléséből úgy történt, hogy — miután az olasz királysággal a várva-várt békeszerződést megkötöttük, — elsőnek épen Bosco János boldoggáavatását rendeltük el, aki a Szentszék jogainak megsértésén sokat keseregvén, nem egyszer kísérelte meg, hogy jogainak helyreállításával az a gyászos viszály, mely Olaszországot a pápa atyai kebléről leszakította, barátságos megoldást nyerjen.

Azt sem mulaszthatjuk el e helyen, tisztelendő testvérek, kedves fiaink, hogy megemlékezzünk a katholikusoknak azon csodálatosan nagy tömegéről, akik az év leforgása alatt Rómába zarándokoltak ; bár alig van alapja annak, hogy őket zarándokoknak vagy jövevényeknek nevezzük, mivel a közös Atya házában senki sem idegen. Nagyon kedves látvány volt, nem egy címen. Mert annyi népnek az együttérzése, amelyek ha tehetségben, érzületben, szokásaikban különböznek is egymástól, de egyek a hitben s az engedelmességben a lelkek legfőbb Pásztora iránt, nemde országra-világra szólóan hirdette azt az egyetemességet, melyet az isteni Alapító mint különleges ismertető jelet Egyházának adni szándékozott? Azt lehet mondani az év bizonyos időpontjaira, hogy Róma nem látott még egy olyan napot felvirradni, melyen Olaszország egyházmegyéiből, Európa többi népeiből és az óceán szinte végtelenül távol eső vidékeiről, a keresztény híveknek olyan tömege kereste volna fel nevezetes templomait. De azt sem szabad hallgatással mellőzni, hogy Róma lakói, akik közelebb állnak a pápához, az ő tulajdon püspökükhöz, hogy a katholikus világnak felkínált bűnbocsánatban részesüljenek, különösen a meglátogatandó bazilikák fölkeresésében, a jövevények és zarándokok megett semmiben sem maradtak hátra. És’december első napján egyházmegyénk híveinek olyan tömege jött össze a búcsú elnyerése végett Szent Péterben, hogy ilyen zsúfoltnak azt a tágas templomot talán még sohasem láttuk.

Mindazoknak pedig, akik a Színünk elé j árulást seregestül kérték, szívesen teljesítettük ezt s megjelenésük nagy gyönyörűségünkre szolgált; hisz annyi ezer, különösen ifjú ember, akiket egymás után fogadtunk, olyan figyelmet és hogy úgy mondjuk, vágyakozást tanúsítottak szavaink iránt, hangos tetszésnyilvánításaikkal irántunk megnyilvánuló forró ragaszkodásuknak olyan kifejezést adtak, hogy biztosra vettük, hogy el is érték azt, ami mintegy ennek az új szentévnek a meg-