Püspöki körlevelek 1923 (Szombathely, 1924)
7 Krisztus is szerette az Anyaszentegyházal és önmagát adta érette». (Efez. 5, 25.) Hasonlóképen a férfiakat is házasság szempontjából két osztályba sorozhatjuk: vannak, kik az életet komolyan veszik s testi s lelki életük kiegészítésére s földi boldogságuk megalapítására keresnek élettársat s kik ha forrón szeretnek is, osztják a híres német mondást: «Das Beste an der Ehe ist die Freundschaft», csak az a jó házasság, hol férj és feleség igazán jó barátok... Vallásos, becsületes, tisztességes, áldozatos, hű barátok. Az ilyen barátságot a férfi épen úgy, mint a nő, már mint jegyes is megérzi. Míg ellenben bízhatik-e a leány a férfiak azon osztályában, kik leányokra vadásznak s hódításaikkal dicsekszenek, kik már sok nőt mondtak magukénak s ellenállhatatlanoknak érzik magukat, vagy akik szerint a testi ösztön egymaga is elegendő tartalma a házasságnak? Lehet-e az ilyen házasságokban megértés, hűség s lelkiség? Az igazi nő leikéhez nem a nemiség, hanem a tiszta szeretet s odaadás vezet. Buzdítanunk kell titeket, K. H., arra is, hogy épen a házasélet szent s mély lelki harmóniájára való tekintetből tartózkodjatok a vegyes házasságoktól, melyek, bármint magyarázzuk is azokat, többé-kevésbé hitközönyre, a vallásos gyakorlatok elhanyagolására s a hitből való élet megfogyatkozására vezetnek. Pedig ha valamiről, hát a legszentebb s előttünk legfontosabb kérdésekről ugyancsak egyet kell érteniök s érezniök azoknak, kik a teljes életközösségre vállalkoznak ?! Enélkül vagy a lelki közösség nem lesz igazán mély, vagy az Istennel való közösség szenved majd alatta. Figyelmeztetnünk kell titeket arra is, hogy a katholikus pap előtt nem kötött vegyes házasságok érvénytelenek s hogy vegyes házasságok csak akkor köthetők érvényesen, ha reverzálissal biztosíttatik a mindkét nembeli gyermekek katholikus nevelése. Enélkül érvényes házasságot katholikus felek nem köthetnek s ez a meggyőződés kell, hogy a katholikusok öntudatába menjen át s ez irányítsa őket a vegyesvallású házasságok körül. Végül még egy szót magáról a házaséletről. Aki jó házaséletet akar, annak necsak arra legyen gondja, hogy a házasságot jól megkösse, hanem arra is, hogy a jól megkötött házasságot el ne rontsa. A földön semmi sem kész, hanem azt ki kell fejteni; a házasságot a férjnek épen úgy, mint a nőnek, kedves, szép, Istennek tetsző együttéléssé, türelemmel, megértéssel, kölcsönös elnézéssel, sokféle önmegtagadással ki kell fejteniök. Bármit mondanak is teljes odaadásról, egymásban való felolvadásról, azért az ember maradék nélkül másé nem lehet, hanem egyéniség azontúl is. Ne is akarja ezt senki, hanem törekedjék a természet korlátain belül, hogy a másikát megértse s neki igazán segítségére legyen. így a nő a maga finom érzésével iparkodjék megérteni férjét, aki férfi s nem nő, — legyen iránta türelmes, gondos, áldozatos s engedelmes mindabban, ami Isten törvénye ellen nincs s női méltóságát le nem fokozza. A férfi viszont értse meg nejét, értse meg igényeit, járjon el kedvében, segítse, vigasztalja s uralkodjék a nemi élet ösztönösségén, úgyhogy azzal neje finom érzését meg ne sértse. A fiatal nő lelke megrendül az ösztönös vágyak iramától, megzavarodik erkölcsi érzéseiben s gyötrő lelkitusákba kerül, ha azt látja, hogy a házasélelnek főtartalma a nemi élet. Elvész a tisztelete s szeretete férje iránt, ha férjében a szenvedély állati emberét látja; elvész tisztelete a házasság iránt, melyben azt várják tőle, amit inkább szégyel, — főleg ha azután a természet rendje s az Isten akarata ellen visszaélnek vele. Lehet-e emberségesség, hát még kereszténység oly összeköttetésekben, melyeknek tartalma az egyik félre nézve ösztön és élvezet, a másikra nézve kényszer és szolgaság? Ha igazán el akarjuk kerülni a házasságok bomlását, óvjuk meg azokat a belső rom-
