Püspöki körlevelek 1923 (Szombathely, 1924)
8 lástól; tegyük azokat természetesekké, tisztákká, mértékletesekké. Ne térjenek a házasfelek a nemi kihágások, az egyke, az élvezet útjára, — ne térjen arra a férfi s ha az rá is tér, ne kövesse őt ezen a nő. A házasság s benne minden, két akaraton, két készségen s két szereteten fordul, — azt a nemakarótól kikényszeríteni nem szabad, mert igazán nem is lehet. Erény, mérséklet, okosság kell azután a nő részéről a háztartásba, az igények, az öltözködés, a mulatságok megszorításába is. A nők, kik a divat rabszolgái, igényeket támasztanak, melyeknek kielégítése gondot s gyötrelmet okoz férjeiknek. Ez a fölületesség megront sok házasságot, épen úgy, mint a háziasságnak s az otthont teremtő és azt szépítő érzéknek hiánya. Ez az érzék teremt otthont s a kedves otthon köti le a férjet. Van azután még egy nagy, Isten terveiben is páratlanul álló hatalom a férj s a feleség lelkének egybekapcsolására s az otthonnak szeretettel s napsugárral való telítésére s ez az anyaság. \z anyaság nagy méltóság, mely mély lelki elváltozást jelent a nőnek lelkében s melynek kihatásai a férjre, a gyermekre, az otthonra s a nemzetre kiszámíthatatlanok. Az anyaságban mutatkozik be a nőnek nagysága s méltósága. Legyen minden anyának ez az öntudata; értse meg, hogy a bölcsőben nemcsak gyermekét, hanem nemzetének jobb vagy roszszabb sorsát ringatja. E méltóságra tisztelettel néz föl a férj s annak szemléletében öntudatára jut az, hogy a házasság valóban nagy és szent titok. Az édesanya pedig nem hivalkodik e méltóságával, hanem hálás az ég iránt s hallgatagon árasztja szét a családra a szeretet áldásait. A mai élet léhaságában s a szaporodó házassági elválások járványában ezeket akartuk a házasság oltalmára s ennek a Krisztus Urunktól megszentelt életszövetségnek meg- Budapesten, 1923. évi október hó 10 lelkesítésére mondani. Az idők folyása mutatja, hogy mily pusztítást végez a házasság felbonthatósága a lelkiismeretekben, a hűségben, a jellemekben, a vallásosságban s a családiasságban, — mutatja, mint lazítja a társadalmi kapcsokat s mint mozdítja elő a szellemek durvaságát s azzal együtt a nemzet romlását; — valóságos hullafolt az, melyről leolvashatjuk a társadalom föloszlását. Aki szereti nemzetét, az tartsa távol a házasságoktól e mételyt. Tanuljunk a minden jónak ellenségétől, aki úgy látszik a házasélet föloszlásában s a házassági elválásokban ismerte föl a keresztény nemzetek tönkretételének legjobb eszközét. Minél inkább dolgozik tehát ő, hogy a házasság lelkét elrontsa s a házasság szentségét egyszerű, polgári kötés sorába szorítsa, annál inkább kötelességünk nekünk, hogy világosan lássunk, hogy a szentségi házasság tagadásával s a felbonthatóság kimondásával a keresztény kultúra alapköveit szedik ki s csak idők kérdése annak teljes lerontása. Becsüljük meg annál inkább az Anyaszentegyházat, mely szembeszáll az idők lelketlen s istentelen áramával s nem törődve ellenségeinek fölényes magatartásával, kik azt gondolják, hogy jobban tudják, hogy mi kell a világnak, — nem törődve önfiai botor lázadásával, kik az egyházat keménynek s elmaradottnak gondolják s túlteszik magukat parancsain, — nem törődve a törvényhozások hitehagyásával, magasan lobogtatja a fölbonthatlan, szentségi házasság krisztusi zászlaját. E zászlótól el lehet pártolni s a romlás útjára térni, de az emberiség üdve s a keresztény nemzetek boldogulása e zászlóhoz van fűzve s azok győznek, kik a régi latin mondást: «pro aris et focis», a felbonthatlan szentségi házasságért vívott küzdelemben érvényesítik. Tartozzunk mi is mindnyájan ezek közé! Úgy legyen! én tartott püspökkari konferenciából. A Magyar Püspöki Kar. Stephnneum nyomda és könyvkiadó r. t.
