Püspöki körlevelek 1923 (Szombathely, 1924)
6 már csak nem tanácsolják az egybekelést?! Ne legyen a házasulok közt nagy korkülönbség. Öreg ember nem való fiatal nőnek; ugyanazt kell mondanunk az idősebb nőről, aki fiatalabb férjhez akarna szegődni. Ne akarjunk a természettel szembeszállni; hiszen az ősz nem lehet tavasz s az őszülő hajba nem illik a mirtuskoszorú. Ha a házasodni készülők ezt jól megfontolták, forduljanak szüleikhez vagy jóakaróikhoz s tapasztaltabb jóbarátaikhoz, mindenekelőtt pedig lelkiatyjukhoz s lelkipásztorukhoz s beszéljék meg velük a szándékbavett házasság kilátásait. Mily nagy baj az, ha a jegyesek az utolsó pillanatban fordulnak a plébániára s oda már mint bevégzett üggyel toppannak be. A jegyesek oktatásában a jó lelkipásztor külön-külön beszéli meg a házasulandókkal azt a nagy és fontos lépést, melyet tenni akarnak, — figyelmezteti őket arra, hogy azt szivük sugallatára s a körülmények jó megfontolása után tegyék, — kiveszi belőlük, vájjon igazán szabad elhatározásból s nem kényszer behatása alatt cselekszenek. E nagy lelkipásztori szolgálatot eléggé megbecsülni nem lehet, s lehetséges, hogy egész életen át megkeserüli, aki azt elmulasztja. Továbbá ne álljon előtérben, legalább ne döntő elemül a gazdagság, az előkelőség, a fényes állás, a társadalmi előny. Ezek nem pótolhatják a lelket, nem pótolhatják a szeretetet. A gazdasági életlehetőséget természetesen kell biztosítani s oktalanul cselekszenek, kik csak szerelmükre s szivük szavára hallgatva házasságot kötnek s szegény, lakástalan, ínséges s gondteli életnek vágnak neki; de ezeket az ember még aggódva tisztelheti, azoktól azonban, kik szeretet nélkül, szív és lélek nélkül s csak pénzt s mint mondják, jó partit keresve lépnek házasságra, méltán megundorodunk. A jó házasélethez, a családalapításhoz kell gazdasági alap s az erre való tekintet is komoly, erkölcsi kötelesség, de elsősorban kell hozzá szív és lélek, kellenek ketten, kik a szó igaz s teljes értelmében szeretik egymást. Mikor azonban azt az igazi szeretetet emlegetjük, nagyon ki kell emelnünk, hogy ez a szeretet nem a vak szerelem, mely nem lát, nem hall, hanem az a szeretet, mely értelmes, mely tudja, hogy kiről s miről van szó s mely boldogságát nem múló érzésekre, hanem igazságra s valóságra építi. Az igazi szeretet először is azt nézze, hogy neki való-e s érdemes-e az az illető a teljes odaadásra, akivel egybekelni akar. S ezt meg kell tennie a férfinak s a nőnek egyaránt. Már most, K. H., kérdezzük; választhat-e igazában az a leány, aki azt se tudja, hogy miről van szó, — az a leány, kit üvegbura alatt tartanak, tehát oktalanul nevelnek s kit édesanyja még föl sem világosít a házaséletről? Vagy mikép válasszon az az ifjú, kinek szemei kápráznak s ki a nőt hibáival s előnyeivel együtt nem ismeri, ki azt csak szépen kiöltözve tánctermekből, zsúrokból vagy színházból ismeri? Átlag kétféle nőt lehet megkülönböztetni: az egyik az, ki csak a férfit keresi a férjben s ha házasságban élhet, elvisel keményebb bánásmódot is. Az ilyen asszony lelket nem hoz s inkább az apostolnak csak ezt a szavát követi; «Az asszonyok engedelmeskedjenek férjeiknek, mint az Úrnak». (Efez. 5, 22.) Az engedelmesség azonban ezeknél inkább csendes, lelketlen megadás. Ily lelketlen házasságokba belekerülnek gyakran jobbérzésű asszonyok is, kik lassanként elvesztik saját akaratukat s inkább szolgálói, mint társnői férjeiknek. — A másik nő-típus a lelkileg műveltebb s öntudatosabb nők osztálya, kiknek lelki igényeik is vannak, kik férjeikkel lelki közösségben is élni akarnak, — kiket férjeikhez egy hit, közös nézetek s érzések s törekvések világa fűz. Ők a szentírás szerint «segítőtársaik» a férjeknek s teljes mérvben akarják az apostol szavainak kiváltását: «Férfiak, szeressétek feleségeiteket s ne legyetek hozzájuk keserűek». (Kol. 3,19.) S ismét: «Férfiak, szeressétek feleségeiteket, mint
