Püspöki körlevelek 1921 (Szombathely, 1922)

6

Ezt mondja nekünk is a Krisztus nagyböjti zászlaja: ismerjük meg hibáinkat, — sirassuk meg vétkeinket — csak ez a feltámadás útja!

Van mit megismernünk, van mit megsiratnuk! A gonoszság, mint valami fertő, elöntötte a népeket és ingoványáv# lett az a szilárd alap, melyen az egyén, a család, a társadalom s az állam boldogsága és jövője nyugszik.

A baj forrása az egyénekben van. Sok ember azt hiszi, hogy neki nem szól az első parancs: „Én vagyok a te Úrad, Istened, faragott képet ne csinálj magadnak!“ (Ex. 20, 2 4.)Ax* hiszi, hogy ez csak a pogányokra vonatkozik, kik ma is faragott bálványokat imádnak. Pedig azt is jelenti ez a parancs, hogy Isten a mi szuverén Urunk, az O akarata a szabályzója életünk minden gondalatának és cselekedetének. Ezt a legfőbb tenkintélyt ezeren és ezeren nem ismerik el és valósággal saját gőgjüket teszik meg istenükké, vagy pedig egy életeten át az élvezetek és meggazdagodás körül táncolnak, jobban, mint a pogányok a bálványaik körül. Új pogányság ez, Kedves Híveim, melynek sok ember oltárokat állít a lelkében. Ezeknek alapjában és gyökerében szól a próféta intelme, melyet a szent város lakóihoz intézett: Jeruzsálem, Jeruzsálem, térj meg a te Uradhoz, Istenedhez! Ennek a legfőbb tekintélynek alázatos elismerése nélkül az egyén élete csak álarcos hazugság, mely nem bírja el az igazság vizsgáló tekintetét; sötét zűrzavar, melyben hiányzik az Isten tekintélyének eligazító világossága; lápvirág, mely csak messziről mutat, közelről pedig fertőt takar; homokvár, mely esetleg be van festve az úgynevezett úri tisztesség vagy kaszinói erkölcs fényes mázával, de összedől, ha megérintjük!

Sok a baj a családi életben! A házastársak nem az Istentől holtiglan rendelt élettársat látják egymásban és ha nem is kifejezetten valósággal felmondásra kötik meg a házasságot, mintha csak szolgál fogadnának átmeneti időre. A házasság intézményének Istentől és a természettől előirt céljait félreismerik és elmellőzik. Csak

egymásért akarnak élni és nem a gyermekért is és meggátolják vagy csökkentik a

r

gyermekáldást. Ha aztán az Úristen keze elveszi azt az egyetlent, akit mégis elfogadtak tőle, akkor nincs értelme az életüknek és nincs vége a kétségbeesésüknek. Kihűl a szívük, ráunnak egymásra és a házasságon kívül keresnek tiltott élvezeteket. A mai irodalom termékeinek óriási százaléka házasságtörésről tárgyal és érzékiséget lehel. Szomorú képe a társadalomnak, hogy ezek a könyvek mind elfogynak, a jó könyvek pedig olvasatlanul maradnak. Az ilyen házastársak, kik egymásban csak élvezeti vagy hasznossági éküirsat kerestek, nem tartják szentnek a gyermeket, ha mégis akad nekik és elhanyagolják a gyermeknevelést. A gyermek, mintha a vadonban nőne fel mellettük; keresztény erényeket nem lát; olvas, amit akar; az utca neveli fel.

K. K. H.! Nem is jó arra gondolni, hol lesz ennek a lejtőnek a vége. Csak egy az orvosság: vissza a családi élet keresztény felfogásához és tisztaságához! Térjenek viszsza azok az idők, melyekben az anyák a régi magyar nagyasszonyok erényeivel ékeskedtek. A házastársi viszony legyen szent és sérthetetlen, a gyermek legyen Isten ajándéka, melyért felelősek vagytok. Szülők, ajánljátok fel gyermekeiteket Jézus szívének! Anyák, atyák, legyen gondotok a gyermekeitekre, ha kikerül az iskolából. Ne legyen irányítás és támasz nélkül a legveszedelmesebb korban! Zárt szentély legyen családotok, melybe nem fér be a világ romlottsága, mert az Isten félelme honol benne. Arról pedig írva van: „Az Úr félelme kiűzi a bűnt.“ (Jéz. Sirák F. 1, 27.)

Veszendőben vannak a társadalmi erények is. A társadalom boldogsága a komoly munka, az igazságosság és a keresztény felebaráti szeretet oszlopain nyugszik.

A munka kerülése valóságos járványos betegséggé lett. Mintha bizony a teremtés Ura nem azt adta volna parancsban mindnyájunknak: „Orcád verítékével eszed kenyeredet.“ (Gén. 3, 19.) Ezeren és ezeren akarnak komoly munka nélkül nagy jövedelemhez jutni. Nem dolgoznak, hanem esem-