Püspöki körlevelek 1921 (Szombathely, 1922)
XII. 5415. sz. Főpászlori szózat. Krisziusban Szeretett Testvéreim! Istentől rendeltetvén, hogy a hitben és erkölcsi kötelességekben tanítótok legyek, nem hallgathatok akkor, amikor a nemzet lelkíismerete meg van zavarva és az erkölcsi alap hiányát látva, a történtek jogos vagy jogtalan volta felett kevesen tudnak eligazodni. Kis nemzetünket szerencsétlensége abba a helyzetbe sodorta, hogy hatalomra jutott szomszédai minden szabadságától megfosztották, úgy hogy a nemzeti függetlenség inkább kínos gúny, a megcsufolt Krisztus biborpalástja, mintsem tartalommal biró valóság. A hadüzenettel megfenyegetetf nemzetgyűlés a kétségbeejtő helyzetben kimondotta a király jogainak és a trónöröklés rendjének megszűnését. A fogságba vetett királyt hűséges hitvestársával elhurcolták. Szorongó lélekkel fohászkodunk a Mindenhatóhoz: Isten óvja Magyarországot! Isten óvja a királyt! Erőszakon és megfélemlítésen nem épülhet fel erkölcsi rend! Amit igazságtalan erőszak csikar ki, csak addig tart, amíg a félelem tart. A magyar hűséget nem az ellenség diktálja, nem a szerencse irányítja; őseink öröksége, amelyet a balszerencse próbál ki, Isten törvényén alapszik, amely szívünkbe van írva. Várjuk meg a gonosz idők elmúlását, míg sikerül visszaszerezni az ország elvesztett függetlenségét, amikor majd jóvátehetjük ezt az újabb nemzeti szégyent. A Nagyméltóságú Magyar Püspöki Kar 1921. évi november hó 16—17-én tartott értekezletén kötelességéhez képest és feladatának megfelelve behatóan foglalkozott a magyar kalholikus egyház sorsával. Kiindulva abból a megismerésből, hogy a majdnem ezeréves magyar kereszténység ezen hosszú évszázadok óta csak ritkán volt olyan veszélyes helyzetben, mint mosl, elhatározta, hogy az ország összes katholikusait közös imára szólítja fel, amely imát állhatatosan addig fogunk mondani, amíg imánk hatása alatt erkölcseink megjavulnak és a megtisztult nemzedékről Isten büntető kezét leveszi. Az ima, amelyet Szilveszter estéjén a szószékről fel fogtok olvasni, a következő: „Könyörögjünk hazánk sorsának jobbrafordulásáért! Mindenható örök Isten! mindenkitől elhahagyatva, senkitől meg nem hallgatva, Hozzád fordulunk, aki senkit sem hagysz el és mindenkit meghallgatsz, hogy hallgasd meg a mi alázatos könyörgésünket és segíts meg minket, szegény magyarokat. Ellenségeink, lettek úrrá felettünk, országunkat feldarabolták, alkotmányunkat szétrombolták, királyunkat számkivetésbe hurcolták, minket porig aláztak, minden szabadságunktól megfosztottak és ami romlásunkra van, azt parancsolják nekünk. A mélységből kiáltunk Hozzád, Urunk, hallgasd meg esedezésünket, Könyörülj rajtunk a Te nagy irgalmasságod szerint. Ha a sok súlyos csapás a Te büntetésed, [ amelyet bűneinkkel vontunk magunkra, bocsáss meg nekünk, bűnbánóknak. Ha széthúzásunk oka nemzeti szerencsétlenségünknek, vezérelj minket egyetértésre. Ha hűségünket akartad próbára tenni, tekintsd gyengeségünket és rövidítsd meg látogatásod idejét. Add a hatalmat azok kezébe, akik azt Tőled veszik és a haza javára használják. Adj a nemzetnek önzetlen, hűséges és minden áldozatra kész fiakat; szerencsétlen hazánknak pedig adj jobb jövendőt. Nagyasszonyunk és Anyánk, kelj védelmünkre, vedd oltalmadba örökségedet, pártfogolj minket I szent Fiadnál, hogy az O kegyelméből szent István országa újra éleire támadjon. Amen.“ Kérlek Benneteket, magyarázzátok meg a híveknek ezen ima tartalmát, mert ők ezt nap-nap után fogják hallani és mondani; ne legyen nekik ez üres szóhalmaz, hanem emelje fel lelkűket I Istenhez. Hisz oly szép gondolatok foglaltatnak ezen imában! A bevezetésben kifejezésre jut helyzetünk szomorúsága, mely hasonló azon betegéhez, akit már minden emberi segítség és orvosi tudomány elhagyott és aki tudatában van annak, hogy ő rajta csakis Isten segíihet. De midőn híveinknek nemzetünk sorsát egész szomorúságában ecseteljük, élesszük bennük a bizalmat Isten iránt, a középkori Misztikus szép
