Püspöki körlevelek 1921 (Szombathely, 1922)
2 akarata szerint való a nemzeteknek most dúló gyűlölködése, hatalomvágya és önzése. Ahogyan nem az Ur Isten akarta a háború enyészetét, mely vaspatákon száguldott végig mindenen, amit becsültünk és szerettünk: úgy nem az Ur Istentől való a drágaság, a kín s a gond. Ezek ellenkezőleg az emberi rossz akarattól, az önzéstől s az aranyborjú imádásától vannak ; de Isten megengedi, hogy e nagy szenvedések ránk jöjjenek, részben büntetésül a förtelmesen káromkodó nemzet bűneiért, azután megokulásul s eligazításul egy jobb jövőnek megteremtésére. Tehát egy felsőbb akarat uralkodik s intézkedik a hivő ember gondjai s küzdelmei fölött, amely akarat nem rossz, hanem jó s amely a rosszat s a szenvedést is javunkra forditja. Ez a nagy hit a mi erőnk s a mi pajzsunk, mert mindent kitart az s nem panaszkodik, aki a szentirással mondhatja: „Mi jöhet í'ád a Fölséges akaratán kívül?“ (Eccli. 41, 6.) S ismét: „A jó és rossz, az élet és halál, a szegénység és gazdagság az Istentől vannak.“ (Eccli. 11, 14.) Ha tehát nehéz az életünk és sok a gondunk, — ha csüggedten meredünk a sötét jövőbe, mondogassuk magunknak a bölcsnek intelmét: „Fiam, alázd meg szivedet s tűrd el Isten látogatásait: ragaszkodjál Istenhez........ fogadj el mindent, amit rád bocsát és megaláztatásodban békével szenvedj, mert tűzben próbáltatik meg az arany, a kedves emberek pedig a megaláztatás kemencéjében.“ (Eccli. 2, 2—5.) Boldog emberek s igaz keresztények azok, kik bármi történjék, Isten akaratán megnyugodva, a jót s a rosszat egyaránt Isten kezéből veszik; — igazán boldog emberek, kik ha a pusztító fergeteg elvonult s az ágon egy madárka csicsereg s kik, ha az árviz elvonult s ismét uj virág fakad, elfelejtenek bút és bajt, s megint gyermekdeden bíznak a látogató Isten örök jóakaratában. II. A második lelki kellék, melyet e nehéz élet elviselésére figyelmetekbe ajánlani akarunk, a gyakorlati szeretet, mely embert emberhez közelebb hozzon s testvért a testvérhez melegebben fűzzön. A kegyetlen s szívtelen önzés, a pénzhajhá-' szás s kincsszomj máskor is volt a világ sötét oldala, de most ezek erőszakosan tolakodnak az emberi érdeklődés homlokterébe annyira, hogy háttérbe szorítják a hitet, elhalavánvitják az Ur Jézus s a szentek példáit s „pénz, pénz s minél több pénz“ a jelszavuk. A középosztály oly gondokkal küzd, hogy minden érdeklődése a megélhetésre irányul; a gazdasági viszonyok a falut szembehelyezik a várossal s egy uj osztályharcot teremtenek s bár vannak, akik meggazdagodnak, de az egész nemzet mégis oly leromlott, hogy koldusbottal kezében s keserűséggel szivében vigasztalanul s fáradtan kocog nehéz sorsának kietlen útján. Lesz-e hát ereje e nehéz utat járni s lesz-e kedve a hit s a tisztesség mellett kitartani, ha gazdasági nyomorúsága még továbbra fokozódik? E nagy veszedelemben nem sürgethetünk semmit annyira, mint a szeretetét, az irgalmat s könyörületet, az igazságot s az irgalmasság testi-lelki cselekedeteinek gyakorlatát. Ébredjen minden hitközség arra a tudatra, hogy mindegyik a Krisztus családja s legyen gondja, hogy ne legyen abban a családban senki, aki éhezik, mialatt mások lakmároznak, — senki, aki mezítelen, mialatt másnak fölös ruhája vagy lábbelije van. Közelebb kell jutnunk egymáshoz, közelebb! Meg kell éreznünk mások baját, úgy hogy abból mi is szenvedjünk s mások gondját úgy, hogy azt mint a magunkét eloszlatni törekedjünk. Ah, K. H. a fájdalom, a szenvedés, a köznyomor ugyancsak fölszántotta a földet s törésföld, durva szántás lett ez az egész Magyarország: de ha már az, ne legyen úgy, hogy az isteni Magvető, ki a megújhodás s a föltámadás magvait hinti, fagyos szivek göröngyei közé hullassa azokat! Ne legyen úgy, hogy az irgalomra s könyörületre intő igék, melyeket hozzánk intéz, süket fülekre találjanak s hogy az a tűz, a buzgóság s szeretet tüze, mellyel fölgyujtani akarta a vilá
