Püspöki körlevelek 1921 (Szombathely, 1922)
34 — fejtegetnem, milyen jelentősége van az oltárszolgálatnak a szentmise és nyilvános istentisztelet szempontjából csak úgy, mint a hívek épülése érdekében. Templomban és iskolában több helyütt tapasztaltam, hogy a fiúk nem tudnak és nem szoktak minisztrálni. Ahol van hitélet; ahol pontos időben tartatik az istentisztelet; s ahol a gyermekek kellő oktatást kapnak az oltárszolgálatból: ott a legszorgosabb munkaidőben is mindig akad minisziráns. Kívánom, hogy a felsőbb osztályokban minden fiú megtanuljon minisztrálni, mert ez a szentmise buzgó hallgatásának felnőtt korra is kiterjedő egyik hathatós eszköze. 2. Az iskolalátogatás alkalmával általában örvendetes eredményt tapasztaltam úgy a hittanból, mint a profán tárgyakból. Vannak azonban elvétve kevésbbé kedvező tapasztalataim is, ahol pedig sem a háború, sem a forradalom következményeivel nem lehet mentegetni a csekély eredményt. Sajátságos, hogy ugyanazon vidéken egyenlő értelmiségű gyermekeknél a különböző iskolák szerint milyen különböző az eredmény. Az eltérésnek magyarázatát csak a vezetőségben lehet keresni. Ahol a plébános és a tanító egyaránt buzgólkodnak az iskola színvonalának emelésén, ott nem is marad el az eredmény. Ritka kivételképen ugyan, de még ma is akadnak lelkipásztorok, akik nem járnak iskolába és nem végeznek hitoktatást. Az elfoglaltság nem lehet mentsége a mulasztásnak, mert a hitoktatás a lelkipásztori tevékenységnek épen oly fontos alkotó része, mint a predikálás. S a buzgóságtól felettébb igénybe vett lelkipásztorok tapasztalatom szerint egyúttal szorgalmas hitoktatók is. A szorgalmas és lelkiismeretes hitoktató a tanítónak is jó példát ad, fokozza ambícióját és nehéz munkájában segítségére van. Azt tapasztaltam, hogy ahol a plébános jó hitoktató, ott a gyermekek egyéb tárgyakban is dicséretes előmenetelt tesznek; ahol pedig a lelkipásztor rossz példával jár elő, az egész oktatás és fegyelem is csődöt mond. Épen azért szeretettel újra meg újra lelkűkre kötöm papjaimnak a buzgó hitoktatást és nyomatékosan emlékezetükbe idézem idevonatkozólag 1912. évi XIII. körlevelem (5650. sz.) intelmét. A hitoktató tegyen eleget a kateketikai módszertan elemi követelményének : ismerje töviről hegyire a tankönyvet. Mellékesen meg kell jegyeznem, hogy a gyermekek akárhányszor azért nem tudtak jó feleletet adni a hittanból, mert a hitoktató nem a katekizmus szavaival adta fel a kérdést. 3. A plebániaházat illetőleg. Rossz benyomást tett egyes helyeken a plebániaháznak és környékének elhanyagolt volta. A plebániaház udvara, belsősége és kertje itt-ott a pusztulás képét mutatja. Talán felesleges bővebben fejtegetnem, milyen rossz példát szolgáltat a községnek egy ilyen elhanyagolt gazdaság. A faültetés, virágtenyésztés és a háztájék rendbentartása hozzátartozik a kuliurához. Hasonló gondos ápolás kívánatos az iskola belsőségénél is, hogy a gyermek idejekorán hozzászokjék a fa megbecsüléséhez, az udvar rendbentartásához. A sok elhanyagolt háztáj mellett örömmel láttam szeretettel gondozott plébánia udvarokat és kerteket, a pap jóízlésének és rendszeretetének bizonyítékát. Erre a pontra nézve figyelmükbe ajánlom az egyházi javadalmasoknak a törvénykönyv 1476— 1748. kánonjait az Instructio vonatkozó utasításait és 1920; I. körlevelem 566. sz. figyelmeztetését. SACRA POENITENTIARIA APOSTOLICA. SECTIO DE INDULGENTIIS. I I. In recitatione Ssmi Rosarii, ad faciliorem mysteriorum meditationem, viget in quibusdam regionibus consuetudo addendi cuilibet salutationi angelicae post vocem „Iesu“ brevem enunciationem mysterii meditandi, ita ut dicatur, exempli causa: „Benedictus fructus ventris tui Iesus, qui Nr. 3244. )eclaratio et Indultum circa morem addendi quaedam verba Salutationi Angelicae in recitatione So K AOQr!! pro nobis sanguinem sudavit“. Attento autem canone 934 § 2 Codicis luris Canonici, iuxta quem Indulgentiae alicui orationi adnexae penitus cessant ob quamlibet additionem, detractionem vel interpolationem; a quodam oratore privatim quaesitum fuit: „Utrum praedicta consuetudo“ servari et propagari possit, integris manentibus Indulgentiis Ss. Rosario adnexis“. Et die 27 iulii anno 1920 haec Sacra Poenitentiaria respondit: Negative. Cum autem huiusmodi responsum a praedicto oratore vulgatum fuisset, nonnulli Ordinarii Helveticae et Germanicae Ditionis exposuerunt, consuetudinem praedictam sic invaluisse in suis dioecesibus inde a remota aetate, ut absque scandalo et perturbatione fidelium submoveri non possit, atque insuper s. m. Pium IX, anno 1859, pro locis ubi mos iam invaluerat, clementer indulsisse ut fideles tali ratione Rosarium recitantes valeant eiusdem Indulgentias lucrari. Itaque Sacra Poenitentiaria re mature perpensa censuit: 1) declarandum esse, canonem 934 § 2 Codicis luris Canonici continere legem generalem, quae indultum pianum nullimode revocat; 2) supplicandum SSmo pro extensione eiusdem indulti, favore omnium qui iuxta praedictum morem in quibuslibet locis SS. Rosarium recitare consueverint. Facia autem de praemissis relatione SSmo Dno nostro Benedicto div. Prov. Pp. XV ab infrascripto Cardinali Poenitentiario Maiore, in audientia diei 21 huius mensis, Sanctitas Sua enunciatam declarationem approbavit, et indulti recitatione Ss. Rosarii.
