Püspöki körlevelek 1919 (Szombathely, 1920)

bírunk, do azért mégis kell, hogy elteljünk bátorsággal s fölényes, nemes érzéssel mindazzal szemben, ami bűn s alávalóság. Biztos, hogy ily élet s ily érzület mellett az Isten békéje tölti majd el lelkünket, az a béke, melyről szent Pál írja: „az Isten békessége, mely fölülhalad minden értelmet, oltalmazza meg sziveteket s elméteket a mi Urunk Jézus Krisztusban.u (Efez. 4, 7.) Ettől a Szentlélektől változik el lelkünk s „felöltözünk a mi Urunk Jézus Krisztusba.“ (Rom. 18, 14.) De ha igy elváltozik a belső ember bennünk, akkor elváltozik a világ körülöttünk is, akkor elváltozik a családi, a községi s a társadalmi élet s megujhodik a világ. Kérjük ezt gyakran s mondjuk áhítattal: Jöjjön el, Uram, ez a te országod!

Bizzunk s ne kételkedjünk! Uj világ támad föl körülöttünk s mi bízvást dolgozni akarunk ez uj világ kialakításán. Országok s alkotmányok formát változtatnak ; de változzék is el bármikép a világ színe: mi az uj alkotmányformában is akarjuk szolgálni az Istent, a szent kereszténységet, a nemzetet s a lelkek üdvét.

Hűségünkben senki se kételkedjék. Az egyház nem azonosította magát soha semmiféle kormányformával; tudja azt, hogy minden hatalom felülről van; tudja, hogy akár királyság, akár köztársaság legyen az államforma, a rendnek alapja s egyszersmind szentesitője az Isten. Azért tehát mi a hatóságot tiszteljük, a törvénynek hódolunk s a köztársasági kormányt is Isten kegyelméből fölöttünk állónak hisszük. De ugyanakkor mi a köztárságban is katholikusok vagyunk s azok maradunk s azt kívánjuk, hogy a köztársaság is keresztény legyen s az állam az egyháztól el ne szakadjon.

Ez a helyes felfogás. Hiszen az állam az egész embert akarja fölkarolni s boldogságra segíteni s ha leikéhez közvetlenül nincs is küldetése, de nem vonatkozhatik el a lélek örök igényeitől s vallási szükségleteitől. Ha alattvalói boldogságát s emberi méltóságát akarja biztosítani, akkor gondja, kell, hogy legyen, a lelkiség, a tisztesség, az erkölcs és kultúra legfontosabb tényezőjére, a vallásra is; épen azért a vallásosságot védenie s az egyházat feladatainak teljesítésében segítenie is kell.

E részben nagy az elfogultság s helytelen azoknak az állásfoglalása, kik az államot az egyháztól, a köztársaságot Krisztustól s kegyelmeitől elszakítani akarják ! Mi keresztények akarunk lenni s mi a kereszténységnek s nem a pogányságnak vagy hitetlenségnek alapjain akarjuk fölépíteni a magyar köztársaságot.

Második kötelességünk, melyre buzdítani akarunk titeket, az, hogy védjétek meg gyermekeitek vallásos nevelését s ne engedjétek azt, hogy az iskolákban ne legyen kötelező vallásoktatás. — Eddig a keresztény nép úgy akarta, hogy a gyermekek Isten, Krisztus, a szent Szűz, az anyaszentegyház ismeretére és szeretetére tanitassanak. A kereszt függött a falon s a gyermekek nemcsak az abc-t, de imádkozni is tanultak. Megtanulták, hogy az engedelmességnek, a tisztaságnak, a kötelességteljesitésnek, a becsületnek alapja maga az Isten, megtanulták, hogy az erkölcsi tanítások nemcsak szép szavak, melyeket az egyik fülön be, a másikon kieresztenek, nem a tanítónak vagy a szülőnek szavai csak, inelveket el lehet fogadni, vagy nem, hanem hogy az Isten akarata, aki számon kéri tőlünk minden cselekedetünket, sőt legtitkosabb gondolatainkat is. Ilyen iskolát akarnak a hivő milliók, — igy éreznek a szülők, kik gyermekeiket igazán szeretik s nekik életükre a legnagyobb kincset, a tiszta erkölcsöt akarják biztosítani.

A vallástalan iskola nem keresztény, de nem is magyar intézmény, hanem idegen gyűlölködésnek átültetése a magyar földre. Ennek átültetését még a nálunk mindig divatos majmolás sem mentheti, mert hiszen látjuk, hogy Franciaországban s másutt, ahol a hit nélküli oktatást bevezették az iskolába, az emberiség ugyancsak nem emelkedett, ha