Püspöki körlevelek 1916 (Szombathely, 1917)
4800. sz. XIII. SZERETETT PAPJAIM ÉS HÍVEIM! Mély gyász borult Magyarországra, mert a jó Isten elszólította a mi jóságos urunkat, apostoli királyunkat. Nem váratlan ért minket a halálhír, hiszen napok óta reszkettünk az ő életéért és buzgón kértük a jó Istent, hogy adja vissza neki egészségét; de mégis el voltunk készülve rá, hogy a királyi aggastyán ezen betegséget már nem fogja kibírhatni. És most mégis, alig tudjuk a valóságot felfogni, alig tudunk belenyugodni abba a tudatba, hogy jó királyunk már nem él; mert annyira összenőtt a »király« fogalma mindnyájunk szivében az ő személyével! Hiszen már jóformán senki sincs az élők között, aki más magyar király uralkodására emlékeznék és mindnyájan zsenge gyermekkorunk óta őbenne láttuk s legfőbb földi hatalom személyesítőjét! És most, midőn az Isten szava elhívta őt trónjáról — az Ő trónja elé —, meghatva állunk ravatala előtt! Egy egész nemzet könnyes szemei tekintenek atyjuk koporsójára és bánatos szivek kisérik utólsó útjára a kapucinus atyákhoz, ősei sírboltja felé. Elménk előtt pedig elvonul az ő élete: a munka, önfeláldozás és fájdalmak élete s evvel az élettel elvonul előttünk egy hosszú korszak történelme. Születése oly időbe esik, melyet napjainktól nem 86 esztendő, hanem egy egész világ választ el! Gyermekkora a Napóleon utáni egyszerűség és naiv abszolutizmus korszakában annyira távol áll mai felfogásunktól, hogy abba gondolataink már be nem illeszkedhetnek. Midőn a világot átlengte az ébredés és szabadság szellője, s a jótékony szellő pusztító viharrá fajult és észbontó lázban égett Európa, akkor kellett a 18 éves ifjúnak trónjára lépni, egy trónra, mely alatt megingott a föld és melyet a forradalom lángjai csapkodtak! Most pedig 68 évvel később, midőn az agg uralkodó lehajtja fáradt fejét, megint őrület emészti a világ népeit és lángokban áll Európa! Mély tragikuma ez a legnemesebb szivü és legbékésebb lelkű uralkodó életének, hogy ő, kinek születésekor Európa még meg volt dermedve a legrémesebb háborúk borzalmaitól; kinek trónralépésekor véres forradalmak hullámai dobálták a nemzeteket; kinek egy hosszú életen át egyetlen vágya volt, hogy népeitől minden veszedelmet távol tartson s őket a béke áldásaiban részesítse: élete utolsó éveiben a legrettenetesebb megpróbáltatásokat látta népeire zúdulni, és nem tudta megérni azt a várvavárt órát, hogy népeinek a béke olajágát, utódjának pedig a közös harcok tüzpróbáján megedzett, bensőbb szeretet kötelékei által szorosabban összekötött, tartós békének örvendező országokat és népeket adjon át.
