Püspöki körlevelek 1916 (Szombathely, 1917)
72 — Népei, első sorban magyar népe boldogulására irányult majdnem 70 éves uralkodásának minden törekvése! Mily nagy önzetlenséggel, kitartással és önfeláldozással kereste félreértések és előitéletek tömkelegéből a kivezető utat, mig végre nemes szive a magyar lelket teljesen megértette és a magyar lélek teljes őszinteséggel nyitotta meg szivét az ő királyának! És a királynak és népének legszebb ünnepe volt az a júniusi nap, midőn a nemzet Szent István koronáját látta ragyogni királya homlokán. Azóta majdnem egy félszázad telt el, mely alatt a király szeretete magyar népe iránt soha meg nem fogyatkozott, viszont a magyar nép hódoló hűsége és gyermeki ragaszkodása apostoli királya iránt évről évre fokozódott, mert benne látta legjobb atyját, legalkotmányosabb királyát, szent és évezredes hagyományai képviselőjét, szabadságának, becsületének, ősi nemzeti erényeinek őrét, benne látja a keresztényt, ki isteni Mestere példáját követve türelmesen hordozta nehéz keresztjét az élet magaslatain rejtett kálváriára. Mert kálvária volt az ő élete! Egyenkint hullottak le élete rózsái: csapás csapásra érte jóságos szivét, midőn gyilkos kéz ragadta el egymásután testvérét, egyetlen fiát, az ő reményét és büszkeségét; hitvesét, a magyar nép által még ma is siratott Erzsébet királynét ! És mindezen csapások nem tudták őt lesújtani, mert erőt és vigaszt merített a kereszt tövében az ő mélységes, nagy hitében és Isten szeretetében. Egyedül állott az agg uralkodó, mint utolsó, ki fennmaradt egy régmúlt időből. És most, midőn az élet már mindentől megfosztotta és a keserűség pohara látszólag már megtelt, most következett kálváriájának legnehezebb része : azt is, aki fia után koronájának örököse lett volna, gyilkos kéz ragadta el, s a békekirály körül kigyuladt a világháború lángtengere és szerető atyai szeme szemlélni volt kénytelen népeinek kimondhatatlan szenvedéseit, de ő Istenbe vetett bizalommal viseli nehéz sorsát, panasz nélkül, mint hitvalló és vértanú! Egy vágya, egy reménye volt még életének, mely mint esti pir aranyozta volna be viharos hosszú napjait : hogy megérje a győzelmes, becsületes békét és azzal a tudattal hunyhassa le fáradt szemeit, hogy biztosított békében boldog népet hagy hátra. De az isteni gondviselés ezt az utolsó és legnagyobb örömet is megtagadja szolgájától. Befejezte kálváriáját, kiürítette a keserűség poharát! Mi pedig gyermeki alázatossággal leborulunk a királyok Királya előtt és buzgó imával kérjük : Légy irgalmas Uram, a te szolgád lelkének, tekintsed igazságszeretetét és erős hitét; tekintsed azt, hogy mennyire szerette azokat, kiket az ő gondviselésére bíztál és az ő homlokát, melyet egyszer szent István koronája díszített és mindig töviskorona sebzett, övezzed az örök dicsőség koronájával. Amen ! * Elrendelem, hogy jelen körlevelemet folyó hó 26-án a szószékről felolvassátok és a hatóságokat s a híveket a temetés napján : folyó hó 30-án, Őfelsége lelki üdvéért tartandó ünnepélyes gyász isteni tiszteletre meghívjátok. A temetés napján és az azt megelőző két napon délelőtt a harangok egy fél óráig hirdessék a haza mélységes gyászát. Én magam székesegyházamban f. hó 25-én tartom az ünnepélyes gyászmisét és egyházmegyém képviseletében a gyászszertartáson Bécsben meg fogok jelenni. Szombathely, 1916. november 23. , f JANOS s. k„ püspök.
