Püspöki körlevelek 1916 (Szombathely, 1917)
23 kötelező szabályait kölcsönösen törvényekbe iktatták, — és azt látjuk, hogy mindez nem használt semmit. Az sérti meg e törvényeket, aki éppen hatalmasabb és akkor, amikor akarja. Pedig mindezen dolgoktól várták a világ boldogulását. A tudományos teknikának nagyszerű uj találmányai nem boldogítanak, sőt most csak arra jók, hogy könnyebben pusztíthassuk az ellenség sorait, És ez sok emberben másféle világnézetnek rakja le alapjait, mint amelynek eddig hódolt. Mindaz, amit emberi tudás vagy törekvés létrehoz és megállapít, kétélű fegyver, mely boldogít és előbbrevisz, de sokszor visszavág s alkotóját sebzi meg. Ha tehát minden múlandó, bizonytalan, kétélű, amit az emberi tudás alkotott, akkor ezektől a boldogulást nem várhatjuk. A háború orkánja végigzengi a világon a nagy igét : semmi sem elég erős, csak ami örök! A saját terveinktől hiába várjuk a világhelyzet javulását, a változhatlan örök Istenbe kell, mint parányi atom bekapcsolódnunk, a végtelen isteni akaratba megnyugvással beleilleszkednünk, az isteni bölcseség szolgálatába kell a saját kis tudásunkat állítanunk ! Lám, K. H. ! a vallástalan világnézetek hívei a háború alatt nem igen mernek elveikkel napvilágra jönni. Tudják, hogy amit ők hirdetnek, az e nehéz helyzetben nem ad erőt és nem emel fel. Azért, mint a vakondok a sötétben bujkálnak, vagy a zava rosban halásznak. De nem tudják meggátolni azt a napról-napra erősbödő felfogást, hogy az Isten tizparancsa legyen az egész világnak órája, melyhez igazodik ! Eszerint és ne dölyfös emberi esze szerint rendezze társadalmi viszonyait, ehhez igazítsa parlamenti törvényeit, ez vezesse diplomáciájában s akkor majd boldogabb lesz a világ ! Ha Isten azért engedte meg a világháborút, hogy e hivő, vallásos világnézet erősödjék, akkor boruljunk le előtte és adjunk hálát neki ! A hit és vallásos érzés még fokozottabb mértékben ébred fel azokban, akik fegyverrel kezükben védik a hazát. Ezek közül sokan, mig itthon voltak, nem fogták fel a lélek igazi értékét és az élet értelmét. Valljuk be, hogy sok ember sírjánál nem mond igazat a gyászoló ének : »Istenem, Istenem, ki voltál mindenem !“ Mindenük volt ugyan az Isten, de jóformán tudtukon és akaratukon kívül. Életük célja volt a pénz. az élvezet, a kényelem s az Isten szolgálata alig szerepelt a gondolatvilágukban, legfeljebb mint üres divat. De most csak az Isten a megmondhatója, hány olyan foga dás történt a lövészárkokban, hogy ezentúl másként éli az életét ! És én nem kételkedem, hogy azoknak legnagyobb része, akik erősek voltak a halálthozó golyók zivatarában, erős lesz a fogadalma megtartásában is ; nem kételkedem, hogy azok az ajkak, melyek ott az ellenség előtt megtanultak imádkozni, nem fogják elfelejteni az imádságot akkor sem, ha haza térnek. Nem mondom azt, hogy szentekké lesznek, még azt sem, hogy soha többé el nem esnek, de azt igen, hogy életük egy biztosabb irányba fog terelődni az Isten felé! És ez, K. H. örvendetes szó, melynek hallatára még az ég angyalai is megfujják a diadalharsonát. Ezen még annak is örülnie kell, akinek látását most elhomályosítják a fájdalom könynyei. Krisztus ke resztjének tövében is állottak megtört szivek és könnyes szemek, ezeknek is fájt a folyó vér és a szenvedés. És mégis ez a szenvedés lett a mi üdvösségünk ! Akik sírnak a sok szép fiatal földi élet pusztulásán, sírjanak és kÖDnyebbüljenek, de ne feledjék el, hogy szeretetteik talán igy találták meg az örök életet! Azt mondta az Üdvözítő: »Mit használ az embernek, ha egész világot megnyeri is, lelkének pedig kárát vallja ? (Máté 16, 26.) Ennek az isteni kérdésnek folytatásaképp jogosan kérdhetjük mi : Ha egy ember mindent elvesztett, de lelke üdvösségét megnyerte, nem nyert-e meg igazában mindent ? Korunknak egyik legnagyobb baja az akaratnak gyengesége. E betetegséggel szemben a háború felvirágoztatta a hősiesség szellemét. Az emberiségnek mindig szüksége volt példaképekre. Ezért helyezzük oltárainkra a szentek képeit és állítjuk tereinkre a nagy emberek szobrait. Hazatérő hőseink a kiprópált akaraterői fogják szétsugároztatni falvainkban és városainkban és ez lesz az akarni nem tudó társadalomnak jótékony harmata 1 Akik tudtak hősök lenni és akarni a harc mezején, idehaza sem felejtik el az Ur szavát : »Férfiasán cselekedjetek és erősödjetek meg !« (Deut. 31, 6.)
