Püspöki körlevelek 1915 (Szombathely, 1916)

78 dűl az egyházi hatóságok apostoli munkája teheti igazán gyümölcsözővé a vármegyék közönségének megindult ama mozgalmát, hogy a hősök sírját gondozni fogjuk, részt kérve a szeretet és irgalom ama munkájából, mellyel a lelkipásztorok a reájuk bízottak emlékét haláluk után is kegyelettel ápolják. Midőn a magyar belügyi kormány a vármegyék közönségéhez intéz felhívást ez ügyben, úgy érezzük, hogy eme nemes mozgalom csak akkor kecsegtet a siker remé­nyével, ha az, az egyházhatóságoknál már több helyütt megindult ez irányú mozga­lommal testvéri kezet fog, erkölcsi irányítást nyer s az egyházhatóságok részéről is administrativ támogatásban részesül. Az egyházhatóságok nemes munkájától függ a kegyeletes mozgalom sikere. Az egyházhatóságokra háramlik a kegyeletes feladat, hogy lelkészeiket és tanítóikat a moz­galom szervezésére felhívják. A lelkészeknek és tanítóknak jut osztályrészül az a nemes tevékenység, hogy a hatóságokkal és a néppel karöltve az elhunyt hősök sírját gondozás alá vegyék, azokat vallásuk jelvényével ellássák, az elesettek nevét feltüntessék A nép a megélhetés viszontagságai mellett a béke idején is több helyen nem gondozhatta temetőit, ez a kegyeletes alkalom hozza tehát helyre a múltak ebbeli mulasztásait. A legegyszerűbb faluban is gondozott legyen a temető, a hol elesett hőseink nyugosznak. A mezőkön és erdőkben pedig az elszigetelten álló sírokat is kerítsék be és jelöljék meg a hálás utódok. Áldás lesz aposztoli munkájukon s egy egész nemzet hálája fogja kisérni azt ! Vallásos szempontból a nemzet legnemesebb kötelességének fog eleget tenni, és a kiengesztelés legnemesebb müvét fogja végrehajtani ott, hol ellenségeink ember­telensége a népben az eszmények szeretetét megingatni s a hazafiasságot tápláló lelki életet feldúlni igyekezett. De a mozgalom hazafias nemzeti szempontból is fontos, mert éleszteni fogja a honi föld szeretetét, mely a halál után is édes nyughelyei ad, A hősökkel való szent közösség érzetében a nép erkölcsi felfogása is bensőbb lesz, érezni fogja, hogy csak törpe nép felejthet ős nagyságot. A nép, mely előtt magasabb feladat áll, eljár ősei sirlakához s újjáépülő falvaink dísze, szépsége és kultúrájának kiegészítője lesz a temető. De eme kulturális tényt mindenekben felülmúlja amaz erkölcsi momentum, hogy egy egész nemzet hálája virraszt kedveseik sirhalmán, kik nem hiába haltak meg, mert vérük nyomán uj nemzeti élet támadott és sírjuk sem áll már többbet jeltelenül, hanem neveiket buzgó imáiba foglalja a hálás utókor. Mindezek alapján azon kérelemmel fordulok hazánk egyházi hatóságaihoz és azok fenkölt lelkű vezetőihez és igy a Főtiszt. Főhatósághoz is, hogy a vármegyék eme mozgalmát támogatni s a polgári hatóságokat minden rendelkezésükre álló eszközzel segíteni méltóztassanak. Midőn az egyházhatóságoknak ily irányban eddig is nyilvánult e kegyeletes munkáját megköszönöm, egyben kérem, hogy a mozgalom sikeréről szóló közleményeket időnként a nyilvánosság elé bocsátva a közönséget ez által is buzdítani kegyeskedjenek. Budapest, 1915. évi augusztus hó 31-én. Jankovich. 3868. sz. Szederievelek és gubacs gyűjtésénél tanuló ifjúság közreműkö­dése. A vallás- és közoktatásügyi m. kir, miniszter urnák két, igen sürgősnek jelzett körrendeletét, amelyek a tanuló ifjúságnak a gubacs-, illetőleg a szeder-levelek gyűjtésnél közreműködésére adnak megfelelő utasításokat, Kedveltségteknek különös figyelmébe ajánlom s e végből egész terjedelmükben közlöm.

Next

/
Thumbnails
Contents