Püspöki körlevelek 1914 (Szombathely, 1915)
Mindnyájan értesültek már Kedveltségiek arról a megrendítő, gyilkos merényletről, amelynek a magyar szent korona legközelebbi várományosa, Ferenc Ferdinánd kir. herceg, trónörökösünk és neje Zsófia hercegnő Őfenségéik folyó hó 28-án Serajevóban áldozatul estek. Az a minden emberi érzésből kivetkőzött merénylő, akinek gyilkos golyója egyazon pillanatban oltotta ki a trónörököspár nemes életét, mérhetetlen gyászba borította ősz királyunkat, az uralkodóházat és a két birodalom összes népeit, ezek közt első sorban minket: felséges Urunkhoz és királyi családja minden tagjához, de kiváltképen is Szent István koronájának várományosához hagyományos alattvalói hűséggel ragaszkodó magyar nemzetet. A lelki megrázkódtatás e nehéz óráiban imádással borulunk le a látogatásaiban is imádandó Isteni Gondviselés előtt és, ha zokogó lélekkel s könnyes szemekkel is, de azért föltétien s hivő bizodalommal nyugszunk meg az Ur szent akaratán. Majd pedig letörölvén könyüinket, lelkünk legmélyéről fakadt buzgó fohásszal kérjük az Egek Urát, az irgalmasság Istenét: adja meg az ő hű szolgájának és szolgálójának refrigerii sedem, quietis beatitudinem et luminis claritatem! Alattvalói szivünk egész melegével fordulunk azután ősz uralkodónk és fölséges királyunk felé és mélységes bánatában osztozván vigasztalni törekszünk a mi nemzetünk atyjának jóságos szivét, melyet az Isteni Gondviselés azért látogatott meg annyi csapással, azért tett annyiszor s oly kemény próbára, hogy király legyen ne csak uralkodói bölcseségben, jóságban és hatalomban, hanem igazi király legyen a hősies fájdalmakban is! Találjon vigasztalást, erősítést, kárpótlást népeinek szeretetében és boldogságában a mi jó királyunk, Atyánk! Mert ki ne érezné, hogy a mi részünkről is vigasztalásra, kárpótlásra van szüksége ? Első szent királyunk reményeinek, országa és trónjának egy örökösét veszítette el. S az ország gyászba borultan osztotta István királyunk keserveit. I. Ferenc József most másodszor veszítette már el királyi és császári koronáinak várományosát. Pedig milyen bizalommal és megnyugvással tekintettünk : király és alattvalók, Ferenc Ferdinánd trónörökös kormányzása elé ! Egyéni kiválóságai : intellektuális képességei, törhetetlen s akadályokat nem ismerő akaratereje — mintegy eleve predestinálták őt arra, hogy országoknak ura s nemzetek uralkodója legyen. Attól a pillanattól pedig, amikor a Gondviselés a trón s korona várományosává tette, még inkább törekedett megszerezni az uralkodói erényeket ; s úgy hisszük sikerült is azokat oly mértékben elsajátítania, hogy a népek boldogitására irányuló uralkodása elé a legnagyobb bizalommal és sok reménnyel tekinthettünk. Ezen reményünknek és bizalmunknak legfőbb alapja első sorban az a mélységes hit és gyakorlatias vallásosság volt, amely fenséges urunk magán- és nyilvános I \ IX.
