Püspöki körlevelek 1913 (Szombathely, 1914)
6i akiknek megtartjátok, megvannak tartva.«1) És mindezen lelki hatalomnak: a püspöki és áldozópapi, a tanítói és bírói, a kormányzói joghatóságnak forrása, kútfeje, adományozója az a Péter, akinek az Ur a menyekországa kulcsait adta s azt mondotta: »Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is ; amit föloldasz a földön, föl lesz oldva a menyekben is«.2) Ennek a szervezetnek lényeges tartozékai vagytok azonban Ti is, Krisztusban kedves híveim! Ennek köszönitek, hogy — az Apostol szerint — »nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Istennek házanépe, ráépítve az apostolok és próféták alapjára, mig a főszegletkő maga Jézus Krisztus, kiben az egész építmény összeszerkesztve szent templommá növekszik az Urban, aki által lélekben ti is egybeépültök Isten hajlékává.«3) Úgy, hogy, hanem vagytok is az egyházi hatalomnak birtokosai, rövidséget nem szenvedtek, nem panaszkodhattok: mert a kegyelmeknek részesei lehettek, részesei vagytok annyira, hogy az apostoli hatalom teljességével felruházott Péter maga irta az ázsiai keresztényeknek: »Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, szerzett nép vagytok, hogy hirdessétek annak erényeit, ki a sötétségből hivott benneteket az ő csodálatos világosságára; titeket, kik valamikor nem voltatok Isten népe, most pedig Isten népe vagytok; kik nem voltatok megkegyelmezettek, most pedig kegyelmet nyertetek«.4) Ilyen anyaszentegyházat akart az Ur Jézus, ilyenre akarta bízni az ő megváltó munkájának folytatását és befejezését. Egyházat akart ő, amelynek legyen alapja: Péter; legyenek oszlopai: az apostolok; legyenek kövei, melyekből fölépül, ezek: a hívek. Az egyik époly lényeges mint a másik; mert alap nélkül nem szabad, kövek nélkül nem lehet építeni; oszlopok nélkül nincs meg a kellő dísze és erőssége az épületnek. És mi az, ami a hármat egy épületté teszi, ami az egységet, az erőt neki megadja, a hármat mintegy összeforrasztja? Nem más, mintáz egyazon hit és — élő alapról, élő oszlopokról, élő kövekről, élő épületről lévén szó — a mindent átható, mindeneket egyesitő szeretet. Van tehát különbség a három között ; van az Egyházban és kell is lennie, mint minden rendezett társaságban, elöljáróknak és alattvalóknak; vannak tanítók és tanulók, van tehát tanító és tanuló egyház, vannak papok és hivek, kell lenniök; de ezek egy lelki épületet képeznek, mely az apostolok alapzatán, Péteren mint kőszálon, Krisztuson mint szegletkövön emelkedik föl. Nem szemben egymással, nem külön egymástól; hanem együtt, karöltve, összeforrva egymással: a hivek pásztoraikkal, a püspökök Péterrel Péter Krisztussal. Ezt az egységet, ezt az összetartozásunkat akartam kifejezésre juttatni, mikor Rómába zarándokoltam, mikor Szent Péter sírjához leborultam, mikor X. Pius Pápa előtt hódolatomat s egyben hálámat is bemutattam azért, hogy Krisztus nyájának egy részét, Szent Márton egyházmegyéjét az én lelki gondozásomra bizta. Ez alkalommal az egyházi törvények által előirt hivatalos jelentésemet is megtettem egyházmegyém állapotáról: papjaimról és híveimről, a hit- és fegyelemről. S habár ezen jeléntésben a tőlem megkövetelt őszinteségnél fogva nem hallgathattam el, hanem feltüntettem a szentséges Atya előtt a hitélet akadályait, veszélyeit, egyházmegyém egynémely árnyoldalát és az idők folytán az egyházi fegyelem terén becsúszott hibákat is; mindazonáltal kimondhatatlan örömömre és lelki gyönyörűségemre szolgált, hogy főpásztori jelentésem nagyobbára kedvező lehetett és hogy abból Szentséges Atyánk azt a meggyőződést meríthette, hogy főhatóságom alatt ügybuzgó, önzetlen, tisztaéletü és fegyelmezett, egyházias érzésű papság vezeti a híveket, akik az őseiktől öröklött ») Ján. 20, 23. — 2) Mt. 16, 10. — s) Ef. 2, 19—22. — 4) Péter 2, 9—10.)
