Püspöki körlevelek 1911 (Szombathely, 1912)

3

észrevétlenül, hogy napokon át alig tudtunk meglepődésünkből felocsúdni : eljött és magához vette a mi szeretett főpásztorunkat, rövid néhány órai szenvedés és a haldoklók szentségeinek vétele után december hó 24-én délután két órakor és dl*. István Vilmos v. I). t. tanácsos, megyés püspök ur önagy méltóság a az Ur hivó szavára elköltözött tőlünk, a földön élők sorából; éleiének 62., áldozópapságának 37., püspökségének 10. évében.

Amily örömmel köszöntöttük őt. mint a mi vérünkből való püspököt, 10 évvel ezelőtt, midőn az Apostoli Szentszék a domitiopolisi püspökségről az ősrégi Sabaria egyházfejedelmi székébe ülteté ; amily tisztelet- és szeretettel vettük őt körül és támogattuk tizéves kormányzása ideje alatt ; amily nagy reményekkel vártuk épp most, hogy élete hattyúdalaként tartogatott magasztos terveinek megvalósitásával lep meg bennünket s örvendezteti meg egyházmegyéjét • éppoly nagy a mi szivünk fájdalma ekkora veszteség láttára ; éppoly mély a mi gyászunk, midőn jóságos atyánk korán távozó nemes leikétől könnyes szemekkel a boldogabb viszontlátás édes, vigasztaló reményében elbúcsúzunk.

Egész élete egyházmegyénké volt. Midőn, mint ifjú levita fölszentelő püspökének hűséget esküdött, ez az eskü tulajdonképen egyházmegyénknek szólott, amelyen ifjú pap- és egyszerű, majd utóbb kiváló szolga-korában éppoly szeretettel, lelkesedéssel csüngött, mint. amidőn ennek az Egyháznak fölesküdött vőlegénye volt.

Három évtized óta résztvett az egyházmegye kormányzatában s nem egy intézményünk már akkor az ő nevéhez fűződött, amidőn még csak egyszerű katona — de szent Pál Timoteusaként — és nem hadvezér volt.

Főerényei: a feddhetetlen papi jellem, munka és törhetetlen akaraterő voltak.

Amily egyszerű és igénytelen — a szó legnemesebb és természetfölötti értelmében — éppoly szigorú volt élete- és erkölcseiben s papi kötelességeinek teljesítésében.

Ennek a szigorú önfegyelemnek tulajdonítható, hogy ő — főleg püspök korában — sehol egymaga, kiséret nélkül meg nem jelent és ha nőket fogadott, egészen szalézi szent Ferenc példája szerint cselekedett;

A papi zsolozsmát az aprólékosságig menő lelkiismeretességgel, a bérmautak nagy fáradalmai közt is — halála napját sem véve ki — mindennap pontosan elvégezte.

A papi hivatás megőrzésének s a papi életszentség megszerzésének azon eszközeit, amelyeket egykor mint tanár növendékeinek, utóbb mint püspök papjainak olyannyira ajánlott : a mindennapi szent misét és az elmélkedést, az Oltériszentség látogatását. a gyakori szent gyónást, maga használta s alkalmazta a legbuzgóbban.

Nagy épülésünkre szolgált, hogy fürdőkön való tartózkodása alatt is mindennap elmondta szent miséjét, pedig nem egyszer nagy utat kellett a kora reggeli órákban megtennie, hogy a nagy concursus miatt misézéshez juthasson. Télen, nyáron — halála napjáig — fél 6 órakor szokott misézni. Karácsony vigiliáján nagy szivgyengesége mellett is, emberfeletti akaraterővel, átment házi kápolnájába, hogy szent miséjét elvégezze. És, mikor azt látta, hogy udvari papja segítségével sem tud megmisézni, könnybe lábadt szemekkel búcsúzott el, — lelki szent áldozást véve — a Szentségi Jézustól.

Naponkint órákat töltött a legméltóságosabb Oltáriszentség előtt és — mint nem egyszer tapasztaltuk — egész bizalmasan társalgóit a Szentségház isteni lakójával.

Azt mindenki tudja, mennyire egyszerűen élt és önmagával szemben nem voltak meg a legközönségesebb igényei sem. Sokan ezt félre is magyarázták; kevesen voltak, akik ennek igazi okát tudták. Pedig itt is egyházmegyéje lebegett előtte.

Bizalmasainak többször elmondotta, hogy, ha a szombathelyi püspök — arány-