Püspöki körlevelek 1909 (Szombathely, 1910)
2 ezen a téren is érvényt kívánok szerezni — támogat engem a m. kir. Curia döntvényei alapján kifejlődött joggyakorlat is. Miként ismeretes Méltóságod előtt, a m. kir. Curia 1886. évi január hó 22-én 31. sz. a. hozott döntvényében kimondotta, hogy »az magában véve, hogy egyes helyeken a visitatio canonica feljegyzései szerint a párbér minden ház vagy telek után szolgáltaik ki, nem képez alapot arra, hogy a kérdéses helyeken a párbér ingatlanokon nyugvó dologi tehernek tekintessék.“ A Curiának ezen döntvénye és annak indokolása szerint tehát azok a párbértermészetü szolgáltatások, melyeket a kath. lelkészek még több helyütt pusztán a canonica visitatio-k alapján követelnek, azelőtt kath. kézen volt ingatlanoknak most más vallásu birtokosaitól, tévesen mondatnak »dologi természetű« szolgáltatásoknak. És mivel a Curia fenti döntvényének indokolása szerint a telkek és házak után kivetett párbér is épen úgy, mint a páronként kivetett párbér, a parochiális köteléken alapuló egyházi közteher, ily szolgáltatások a parochiális köteléken kívül álló nem kath. hitfelekezetíiektől csak akkor követelhetők, ha bizonyos esetekben a párbér valamely magánjogi címen, a nem kath. fél részéről határozottan átvállaltatik. Ily különös jogcím nélkül a párbértermészetü szolgáltatások nem kath. egyénektől jogosan nem lévén követelhetők, ezeket a szolgáltatásokat ezennel megszüntetem. Miért is van szerencsém tiszteletteljesen felkérni Méltóságodat, méltóztassék egyházmegyéje lelkészeit figyelmeztetni, hogy canonica visitatio-k vagy régi gyakorlat alapján nem kath. hitfelekezetü egyénektől párbértermészetü szolgáltatásokat a jövőben már nem követelhetnek. Ez az általános elvi szempont azonban — miként azt a Curia idézett döntvényének indokolása is kifejti — nem zárja ki azt, hogy a párbér egyes esetekben valamely külön magánjogi cim alapján nem kath. egyénektől is ne volna követelhető, nevezetesen, amidőn szerződés, végrendelet vagy törvényi öröklés által egyénileg átvállalt, avagy községileg avertált párbérről van szó, amely esetekben — ennek a kérdésnek törvényhozási rendezéséig jogrendünk értelmében — a kath. lelkészt illető párbérszolgáltatások fizetésére a nem kath. egyének is kötelezve lehetnek, miután az ily különös magánjogi címen elvállalt szolgáltatások jogrendünk értelmében közigazgatási utón meg nem szüntethetők. Mindazonáltal a felekezeti jó béke fentartása érdekében célszerűnek tartanám, ha a lelkészeket figyelmeztetni méltóztatnék arra is, hogy a párbérszolgáltatásoknak ily magánjogi cimen való átvállalására nincs többé szükség, mert valahányszor oly plébániákban, ahol a párbér házak vagy telkek szerint van kivetve, a kath. kézen levő ház vagy telek nem kath. kézre megy át, az elvesztett párbérszolgáltatásokért a lelkésznek kellően igazolt kérvényére az államkincstár kárpótlást fog nyújtani az 1896. évi jövedelmi összeírásban megállapított pénzértékkel. Az eddigelé tévesen dologi természetüeknek nevezett párbérszolgáltatások megszüntetésével egyidejűleg — miként arról volt szerencsém Méltóságodat értesíteni — gondoskodni óhajtok arról, hogy a kath. lelkészek az ezen szolgáltatásokból eddig befolyt jövedelmük elvesztéséért kárpótlásban részesüljenek. Ez a kárpótlás már — a Curia fent ismertetett álláspontja mellett — nem a jog kérdése, hanem a méltányosságé, mely azt kivánja, hogy a kath. lelkész az általa régi gyakorlat alapján más hitfelekezetüektől szedett párbérjövedelmet, mely részére az
