Püspöki körlevelek 1906 (Szombathely, 1907)
fognak azon, hogy a fa, a bokor szeretete elterjedjen a nép között, mert annak megóvásával és ápolásával együtt önként föltárnád és gyökeret ver a nép szivében s értelmében egyaránt a hasznos madarak védelme is. Tisztelettel fölkérem a főtiszt, főhatóságot, hogy bölcs intézkedésének eredményerői annak idején engem értesíteni méltóztassék. Budapest, 1906. április hó 27-én. Apponyi. 2270 sz. Vakokat gyámolitó orsz. egyesület dunántúli fiók egyesületének támogatása ajánltatik. A vakokat gyámolitó országos egyesület dunántúli fiókegyesülete Elnökségének f. évi junius hó 16-án 368 sz. a. kelt megkeresése kapcsán ezen fiókegyesület támogatását melegen ajánlom Nt. Papságom figyelmébe. Már múlt évi V. sz. körlevelemben ismertettem az egyesület nemes célját, melyhez képest annak vezetősége arra törekszik, hogy szerencsétlen vak embertársainkat, amennyire ez emberileg elérhető, megmentse a társadalomnak, sőt őket annak hasznos tagjaivá kiképezze, őket foglalkoztassa, az elaggott, képezhetetlen és munkaképtelen vakokról pedig menedékházak létesitése által gondoskodjék. Részemről szives örömmel nyújtok támogatást az egyesületnek és a gyűjtést engedélyezem ; s midőn az elnökség felhívását •/. alatt a Nt. lelkészkedő Papságnak megküldöm, felhívom a Nt. Plébános és plebánoshelyettes urakat, hogy plebániánkint szervezzenek gyűjtő bizottságot s a bizottság tagjainak névsorát hozzám mielőbb terjeszszék fel. E bizottság feladata leend a gyűjtést a plébános urakkal egyetértőleg eszközölni. A gyűjtött összeget a plébános urak szíveskedjenek annak idején hivatalomhoz beküldeni. A gyűjtés eszközlésére augusztus valamelyik ünnepét vagy vasárnapját tűzzék ki egyetértőleg a gyüjtőbizottsággal. 2271 sz. Munkák ajánltatnak. A következő munkákat ajánlom Nt. Papságom figyelmébe: „ Virágszálak az Ur Jézus oltárára minden hónapban“ Aulik Dávid Péter faddi segédlelkésztől. Ára vászonkötésben 2 K 40 fill. Kapható a szerzőnél, Fadd. (Tolnám.) A negyedik osztályú kereseti adó ismertetése. Összeállította Szatmáry Sándor kir. pénzügyi fogalmazó Alsó-Kubinban. Ára 2 korona. Kapható a szerzőnél Alsó-Kubin. (Árvamegye.) Szombathely, 1906. julius hó 1-én. Vilmos s. k., püspök.