Püspöki körlevelek 1906 (Szombathely, 1907)
A m. kir. vallás és közoktatásügyi minisztertől. 62120 szám. Körrendelet. Az Országos Állatvédő Egyesület azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy két oly intézményt honosítsak meg hazánk népoktatási tanintézeteiben, mely az Amerikai Egyesült Államokban már évek óta kiváló eredménynyel gyakorlatban van és folyton fejlődik. Az egyik a „Madarak napja“ (Birds day) a másik a „Fák Napja“ (Arbor day) intézménye. Az Egyesült Államok minden iskolájában ugyanis évenkint egy nap kizárólagosan a madaraknak van szentelve akként, hogy a tanító azon a napon tanítványainak fölfogásához mérten szép és beható előadást tart a madarak életéről, jelentőségéről a természet háztartásában, az ember gazdaságában ; de lelkületében is. És ugyancsak minden iskolában az évnek egy bizonyos napja a fáknak van szentelve. E napon az oktató a fák jelentőségét fejtegeti, a súly azonban arra van fektetve, hogy minden gyermek valamely alkalmas, kopár helyen egy pár csemetét ültet el, mely azután magával a gyermekkel növekszik, igy a gyermek lényéhez fűződik. A szóban forgó intézmény meghonosítása céljából van szerencsém tisztelettel fölkérni a főtiszt, főhatóságot, méltóztassék a bölcs kormányzása alatt álló egyházmegye hitíelekezeti elemi népiskoláiban elrendelni, hogy lehetőleg már a folyó 1906. évtől kezdve május vagy junius hóban a főtiszt, főhatóság által minden évben meghatározandó külön nap szenteltessék kizárólag arra a célra, hogy azon a napon a tanító a hasznos madarak természetével, jelentőségükkel, e madarak védelmének és szaporításának szükséges voltával, az erre szolgáló módokkal és eszközökkel az iskolai ifjúságot megismertesse és ugyanezt a napot felhasználja arra is, hogy a fáknak és cserjéknek, a hasznos madaraknak fészkelésére és szaporodására való befolyását megvilágositván, a fák és a befásitás nagy jelentőségét is megmagyarázza és a hol ezt a helyi viszonyok megengedik és indokolják, hasson arra is, hogy a gyermekek a vidéki viszonyokhoz képest legtöbb előnyt szolgáltató fák és csemeték ültetésével tegyék a madarak és fák napját emlékezetessé és állandóan hasznossá. Az elemi népiskolai tanítók, addig is, —• mig a madarak és fák napján tartandó előadásra nézve külön útmutatások és vezérfonalak adatnak ki: Herman Ottónak a „Madarak hasznáról és káráról“ szóló munkájából meríthetik a szükséges adatokat. Minthogy pedig e munka nem áll minden elemi néptanító rendelkezésére : az Országos Állatvédő Egyesület évről-évre pályázatot fog hirdetni a madarak és fák napjára alkalmas előadások írására és a díjazott pályamunkákat fogja dij nélkül a főtiszt. főhatóságnak a szükséges mennyiségben rendelkezésre bocsátani. A madarak és fák napjának a befásitásra vonatkozó részét illetőleg első sorban a selyemtenyésztéshez szükséges szederfák jelentőségének ismertetésére és terjesztésére kell a fősulyt fektetni és csak másodsorban a gyümölcsfákra és pedig azért, mert a szederfáknak és az ezek által feltételezett selyemtenyésztési iparnak az országban igen nagy közgazdasági és szociális jelentősége van. Közgazdasági azért, mert egy oly iparágról van szó, melynek viszonyaink az ország túlnyomó nagy részében kedveznek, mely fejlődésképes és ma már 140.000 tenyésztő családot és hét gyárban több ezer munkást foglalkoztat. Szociális jelentősége pedig abból áll, hogy extensiv gazdasági viszonyaink mellett a szegényebb sorsú munkás családokba pénzt juttat abban az évszakban, midőn ez a legnagyobb jótétemény t. i. az aratás előtt. Továbbá azért fektetendő fősuly a szederfák terjesztésére, mert a „madarak és fák napján az iskolai ifjúság, u. m. az Egyesült Államokban történik és amint az a dolog természetéből is folyik, csemetéket és fákat csakis közterületet képező kopár helyekre, utakra stb. ültethet. Ezeken a területeken pedig a gyümölcsfák elhelyezése a kártételek szempontjából célszerűnek nem mondható. Meg vagyok arról győződve, hogy ezen a nép javának előmozdítására irányúié rendeleteme* a néptanítók buzgón és lelkiismeretesen fogják végrehajtani és igyekezni 2269 sz. „Madarak ásták napjá“-ra vonatkozó miniszteri rendelet közöl tetik. 1 1 l i 1 i