Püspöki körlevelek 1899 (Szombathely, 1900)

— 9

Certum igitur sit, intelligentiam in vita Christiana auctoritati divinae totam et penitus esse tradendam. Quod si in eo quod ratio cedit auctoritati, elatior ille animus, qui tantam habet in nobis vim, comprimitur et dolet aliquid, inde magis emergit, magnam esse in christiano oportere non voluntatis dumtaxat, sed etiam mentis tolerantiam. Atque id velimus meminisse qui cogitatione sibi fingunt ac plane mallent quandam in Christiana professione et sentiendi disciplinam et agendi, cuius essent praecepta molliora, quaeque humanae multo indulgentior naturae, nullam in nobis tolerantiam requireret, aut mediocrem. Non satis vim intelligunt fidei institutorumque Christianorum : non vident, undique nobis occurrere Crucem, exemplum vitae vexillumque perpetuum iis omnibus futurum, qui re ac factis, non tantum nomine, sequi Christum velint.

Vitam esse, solius est Dei. Ceterae naturae omnes participes vitae sunt, vita non sunt. Ex omni autem aeternitate ac suapte natura vita Christus est, quo modo est veritas, quia Deus de Deo. Ab ipso, ut ab ultimo augustussimoque principio, vita omnis in mundum influxit perpetuoque influet: quidquid est, per ipsum est, quidquid vivit, per ipsum vivit, quia omnia per Verbum facta sunt et sine ipso factum est nihil quod factum est. — Id quidem in vita naturae: sed multo meliorem vitam multoque potiorem salis iam tetigimus supra. Christi ipsius beneficio partam, nempe vitam gratiae, cuius beatissimus est exitus vita gloriae, ad quam cogitationes atque actiones referendae omnes. In hoc est omnis vis doctrinae legumque Christianarum ut peccatis mortui, iustitiae vivamus1, id est virtuti et sanctitati, in quo moralis vita animorum cum explorata spe beatitudinis sempiternae consistit. Sed vere et proprie et ad salutem apte nulla re alia, nisi fide Christiana, alitur iustitia. lustus ex fide vivit1 2. Sine fide impossibile est placere Deo2. Itaque sator et parens et altor fidei Iesus Christus, ipse est qui vitam in nobis moralem conservat ac sustentat: idque potissimum Ecclesiae ministerio: huic enim, benigno providentissimoque consilio, administranda instrumenta tradidit, quae hanc, de qua loquimur, vitam gignerent, generatam tuerentur, extinctam renovarent. Vis igitur procreatrix eademque conservatrix virtutum salutarium eliditur, si disciplina morum a fide divina diiungitur: ac sane despoliant hominem dignitate maxima, vitaque deiectum supernaturali ad naturalem perniciosissime revolvunt, qui mores dirigi ad honestatem uno rationis magisterio volunt. Non

1 I Pet. II, 24.

2 Galat. III. 11.

3 Hehr. XI, 6.

szer azt is megengedi Isten, hogy kutatásuk őket tévútra vezesse s igy ugyanabban bűnhődjenek, a miben vétkeztek. Innét van, hogy látni nem egyszer fényes tehetségeket kiváló ismeretekkel, a mint magának a természetnek vizsgálatában oly lehetetlen következtetésekre jutnak, a melyeknél gyászosabb tévedésekbe senki sem esett.

Kétséget nem tfirőleg bizonyos tehát, hogy a ki keresztényül akar élni, az kell, hogy eszét egészen, minden utógondolat nélkül, alája vesse az isteni tekintélynek. Ha az által, hogy az ész meghódol a tekintélynek, a kevélység, a mely bennünk oly hatalmas, megtörik és szenved is kissé, abból csak annál világosabb, hogy a kereszténynek nemcsak akaratában, de eszében is türelmesnek, önmegtagadónak kell lenni. És ezt különösen azok ne feledjék, a kiknek képzeletében az a vágy kisért, a mely a kereszténységbe valami uj szellemet szeretne bejuttatni. olyat, a melynek parancsolatai sokkal enyhébbek volnának, a mely sokkal jobban kedvezne az emberi természetnek s a mely semmi, vagy csak nagyon kevés önmegtagadást követelne. Nem jól ismerik ezek a hitnek, a keresztény intézményeknek erejét: nem tudják, hogy körülöttünk süni sorban mindenütt ott a kereszt, ez a legfőbb életszabálya, zászlaja minden időkre mindazoknak, a kik nemcsak név leg, de élőtökben is követni akarják Krisztust.

Egyedül Isten az, aki maga az élet. Minden más úgy kapja életét s maga nem élet. Öröktől fogva, saját lényege szerint élet: a Krisztus, ép úgy, mint a hogy ö az igazság, mert ő Isten Istentől. Tőle, mint legelső és legfönségesebb kutforrásból áradott ki és fog áradni a világba örökké minden élet; a mi van, általa van, a mi él, általa él; mert mindenei: az Ige által lettek és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett. így van a természetes életben; — de egy sokkal eszményibb és sokkal nagyobbszerü életet érintettünk már föntebb, a melyet nekünk Krisztus jósága szerzett, t. i. a mulaszt életét, a melynek boldog vége amaz élet az örök dicsőségben, a mely felé az ember minden egyes gondolatának, minden egyes cselekedetének, mint czélpont felé kell irányulnia. Abban van a keresztény tannak, a keresztény törvénynek minden ereje, hogy általa a bűnöknek meghalván, az igazságnak élünk1, azaz az erénynek és életszentségnek, a melyben a lelkek erkölcsi élete áll s a mely az örök boldogság biztos reményének alapja. De ezt az igazságot semmi más nem táplálja igazán úgy, hogy az örök boldogságra elvezethessen, csak a keresztény hit. Hitből él az igaz2. Hit nélkül lehetetlen kedvesnek lenni az Istennél3. Tehát Jézus Krisztus, a hitnek szerzője, elkezdője s ápolója, ő az, a ki bennünk az erkölcsi életet ápolja, őrzi: és pedig főkép az Egyház által, mert reá bízta szerető, előrelátó gondoskodással az eszközöket, a melyek arra hivatvák, hogy megszüljék az életet, a melyről szólunk s miután megszületett, ápolják; ha pedig meghalt, újra feltámaszszák. Az erkölcsi törvénynek különválasztása az isteni hittől tehát annak az erőnek pusztulását vonja maga után,

1 Péter I. II. 24.

2 Galat. Ill, 11.

3 Zsid. XI. 6.