Püspöki körlevelek 1899 (Szombathely, 1900)
‘) ü abalienaret superbia, aut socordia languefaceret, si divinorum beneficiorum late memoria coleretur, saepi usque repeteret animus, unde hominem Christus eripuit, et quo provexit. Exheres atque exsul tot iam aetates in interitum gens humana quotidie rapiebatur, formidolosis illis aliisque implicata malis, quae primorum parentum pepererat delictum, nec ea erant ulla humana ope sanabilia, quo tempore Christus Dominus, demissus e caelo liberator, apparuit. Eum quidem victorem domitoremque serpentis futurum, Deus ipse in primo mundi ortu spoponderat: inde in adventum eius intueri acri cum expectatione desiderii saecula consequentia. In eo spem omnem repositam, sacrorum fata vatum perdin ac luculente cecinerant: quin etiam lecti cuiusdam populi varia fortuna res gestae, instituta, leges, ceremoniae, sacrificia, distincte ac dilucide praesignificaverant, salutem hominum generi perfectam absolutamque in eo fore, qui sacerdos tradebatur futurus ideinque hostia piacularis, restitutor humanae libertatis, princeps pacis, doctor universarum gentium, regni conditor in aeternitate temporum permansuri. Quibus et titulis et imaginibus et vaticaniis specie variis, re concinentibus, ille, designabatur unus, qui propter nimiam caritatem suam qua dilexit nos, pro salute nostra sese aliquando devoveret. Sane cum divini venisset maturitas consilii, unigenitus Filius Dei factus homo, violato Patris numini cumulatissime pro hominibus uberrimeque satisfecit de sanguine suo, tantoque redemptum pretio vindicavit sibi genus humanum. Nun corruptibili Inis auro vel argento redempti estis .... sed pretioso sanguine quasi agni immaculati Christi, et incontaminati.1 Ita omnes in universum homines potestati iam imperioque suo subiectos, quod cunctorum ipse et conditor est et conservator, vere proprieque redimendo, rursus fecit iuris sui. Non estis vestri: empti enim estis pretio magno'“. Hinc a Deo instaurata iu Christo omnia. /Sacramentum voluntatis suae, secundum beneplacitum eius, quod proposuit in eo, in dispensatione plenitudinis temporum instaurare omnia in Christo.1 * 3 Cum delesset lesus chirographum decreti, quod erat contrarium nobis, affigens illud cruci, continuo quievere caelestes irae; conturbato errantique hominum generi antiquae servitutis liberata nexa, Dei reconciliata voluntas, reddita gratia, reclusus aeternae beatitudinis aditus, eiusque potiundae et ins restitutum et instrumenta praebita. Tum velut excitatus e veterno quodam diuturno ac mortifero dispexit homo lumen veritatis concupitum per tot saecula quaesitumque frustra: in primisque agnovit, ad bona se multo altiora multoque magnificentiora natum quam haec sint, quae sensibus percipiuntur, fragilia et fluxa, quibus cogitationes curasquae suas antea finierat : atque hanc omnino esse humanae constitutionem vitae, hanc legem supremam, huc tamquam ad finem omnia referenda, ut a Deo profecti, ad Deum aliquando revertamur. Ex hoc initio et fundamento recreata revixit conscientia dignitatis humanae: sensum fraternae omnium necessitudinis excepere pec-1 I Pel. 1. 18-19.-"I Cor. VI, 19—20. 3 E|)h. I, 9 -10. kozás és borzalom szállja meg lelkét. Mindenki előtt ismeretes, a miről szólunk, de nem mindenki elmélkedett. még csak nem is mindenki gondolkozott rajta. Mert nem idegenitene el oly sokakat a kevélység, s nem bénítana a közöny, ha mindenütt ismernék az Isteu jótéteményeit s gyakrabban gondolnának amaz állapotra, a melyből kiszabadította, s arra, a hova fölemelte Krisztus az embert. Jogaveszetten, számiizötten, annyi századon át, napról-napra mind mélyebben sülyedt vesztébe az emberi nem, sorvadva a fentebb vázolt és számos más egyéb bajok súlya alatt, a mellek ősszüleink vétkéből sarjadtak; snem volt emberi hatalom, a mely szabadulást hozhatott volna, a midőn végre Krisztus Í runk az égből küldött szabadító megjelent. 0 volt az, a kiről már a világ kezdetén megígérte az Isten, hogy összetiporja az őskigyót s hatalmát le fogja dönteni: innét az a sóvár vágyakozás, a melylyel várták eljövetelét az összes következő századok. Hosszú időn keresztül hangosan hirdette a próféták szózata, hogy benne minden reménység: sőt egy kiválasztott népnek összes jó és balsorsa, egész történelme, intézményei, törvényei, szertartásai, áldozatai mind félreérthetetlenül már messze előre jelezték, hogy az emberi nem föltétien és tökéletes boldogságát az fogja meghozni, a ki pap lesz s egyúttal engesztelő áldozat, az emberi szabadság visszaállitója, a béke fejedelme, a minden nemzetek tanító mestere, a ki országot fog alapítani, az egész örökkévalóságon keresztül soha el nem mulót. S e jelzőkkel, e képekben, e jóslatok által azon egynek képe rajzolódott a lélek elé, a ki szerfölötti szeretetéből, a melylyel szeretett bennün^ kél, üdvünkért egykor áldozattá akart, lenni. Svaiéban, mikor elérkezett az isteni terv megvalósulásának ideje, az Isten Fia emberré lévén, Istennek a megbántott Atyának, önvérével adott túláradóan bőséges elégtételt, s ekkora áron megváltva, a maga jogos tulajdonává tette az emberiséget. Nem veszendő aranyon vagy ezüstön váltattatok meg:... hanem Krisztusnak, mint hiba nélkül való szeplőtelen báránynak drdgalátos vérével.1) Ekként az összes emberiség fölött, a mely neki mint Teremtőjenek és Föntartójának alávetve, eddig is hódolattal s engedelmességgel tartozott, most a megváltás alapján nj jogezimet nyert. Nem vagytok magatokéi : mert nagy áron vétettetek meg.“) így újított meg Isten Krisztus által mindeneket. Akaratának titka, az ö jótetszése szerint, melynél fogva elhatározd önmagában, hogy az időteljesség bekövetkezvén, mindent megújítson Krisztusban/’) A mint eltörölte Jézus az ellenünk szóló végzés kéziratát, a melv ellenünk bizonyított, fölszegezvén azt a keresztre, megszűnt azonnal az ég haragja, az uttaianut tévelygő emberiségről lebul'oftak a szolgaságnak régtől hurczolt bilincsei, visszakerült az ember a megkérlelt Isten szeretőiébe, visszakapta a malasztot, megnyílt előtte az ut az örök boldogsághoz, a melyre ismét jogot nyert és eszközöket. S akkor az ember mintegy hosszú halálos mámorból felocsúdva, körültekintett az igazságnak annyi századon át szomjazott, de hiába >) S;. Péter It. 18-19. 2) Kor. I. VI. 19- 20. 3) E|)h. 1. 9 10.
