Püspöki körlevelek 1898 (Szombathely, 1899)

4

napokra tér és ezekkel foglalkozik. Mindazon áhitatgyakorlatok és fényes ünnepségek ugyanis, a melyekről az imént megemlékeztünk, ha a város szine előtt nyilvánosan és szabadon folynak, nagyon is alkalmasak arra, hogy a hivő nép jámbor érzületét felemeljék. Most mindennek vége, mert Róma helyzetének változtával az említettük fényes ünnepségek vagy egyáltalában meg sem tarthatók, vagy ha igen, úgy csak annyiban, a mennyiben azt az idegen uralom kénye-kedve megengedi.

Ám bármiként legyünk is, bizton reméljük, hogy Isten, aki a jó gondolatot megsegíti, szerencsés és szabad folyást enged majd szándékunknak, a melynek kivitelére egyedül az ö kedve és dicsőségének előmozdítása okából határoztuk el magunkat. Mert ugyan mi a mi czélunk, avagy mit is akarunk?

Nem egyebet mint, hogy a mennyire tőlünk telik, mennél több embert tegyünk az örök üdvösség részesévé és hogy e végből a lelkek nyavalyái ellen nem más orvosszereket alkalmazzunk, hanem csak azokat, a melyeket Krisztus Urunk a mi sáfárkodásunkra bízott. Már pedig ezt sürgeti és mintegy követeli tőlünk nem csupán apostoli tisztünk, hanem maga a kornak szelleme is. Nem ugyan azért, mintha századunk meddő volna és terméketlen a jó cselekedetek és dicséretre méltó törekvések dolgában; mert hiszen Istennek jóvoltából akadunk, még pedig elég bőven, jóságos

lelkekre, és alig is van oly erény, ha még oly nehéz és dicső, amelyben még

. *

manapság is sokan ne fényeskednének: a mi egyébként nem is csoda, mert hiszen a keresztény vallásban gyökerezik ama isteni, égi öserö, a mely szakadatlanul és örökkétig jó gyümölcsöt terem, és folyton folyvást szaporodik. Ámde ha szemünk körülnéz és a lapnak visszáját is szemügyre veszi, mily rémitö vakságra, mily szégyenletes tévelygésekre akadunk, és mily beláthatatlan az az embertömeg, a mely hanyat-homlok rohan az örök kárhozat felé. Fájdalmunkban valósággal elszorul a szivünk, valahányszor meggondoljuk, hogy oly töméntelen sok hivő, elvakitva a gondolkodás és érzelmek féktelen szabadságától, mily mohón szívja magába a hamis tanítások és gonoszabb vélekedések mérgét, elfojtván imigyen és mintegy erőszakkal tönkre tevén lelkében az isteni hit drága kincsét. Innen van azután az, hogy a keresztény életmódot oly sokan megutálják; innen van, hogy az erkölcstelenség rákfenéje széltében hova-tovább harapódzik; ezért áhítoznak az emberek oly mohó kívánsággal minden után, ami érzékeiket csiklandozza; ezért is oly kapzsiak és telhetetlenek pénz dolgában; ezért fordul el Istentől az emberek egész gondolkodása, hogy ott fetrengjen a föld sarában. Hogy pedig az ily ádáz méreggel telitett forrásból már eddigelé is mily végzetes bajok háramoltak az állam és emberi társadalom alapjaira, azt szóval elmondani alig lehet. Tagadhatatlan ugyanis, hogy a felcsigázott kedélyek szokatlan háborgása, a bűnös szenvedelmektől elvakitott nagy tömegnek forradalmi hajlamai, a világ békés folyását mélyen veszélyeztető bizonytalan állapot, az irtózatos és bűnös cselekmények elharapódzása, ha ezeknek okát gyökerében vizsgáljuk, mind nem egyebek, mint valami eszeveszett törtetés az élvezetek után; minden jogot és törvényt lábbal taposó hajhászása a múlandó földi dolgoknak. Miért is, felette kívánatos, hogy az embereket úgy a magán, mint a közjónak okfejéböl figyelmeztessük köteles-