Püspöki körlevelek 1898 (Szombathely, 1899)

5

ségükre, emberi méltóságukra és társadalmi állapotukra; kívánatos és szükséges továbbá, hogy a léha tunyaságban tespedö lelkeket álmukból immár felrázzuk és az örök üdvösségnek keresésére, — a mi életünknek voltaképpeni czélja — visszaszóljuk, nehogy óráról órára vakon rohanjanak a veszedelem felé, s igy kábaságuk és nem törődésük révén nyomorultul veszni induljanak, mindenkorra kárát vallván az örök üdvösségnek. Már pedig erre legalkalmatosabb a szent év: amennyiben édes jó anyánk, az egyház, ezen évnek egész tartama alatt egyebet sem tesz, mint kegyessége és irgalmas voltának tudatában, tehetségének minden módjával és igyekezetével jó útra terelni iparkodik a megtévedt emb(*reket, hogy imigy töredelmes bánattal üssék helyre botlásaikat, vezekeljenek bűneikért és megigazulva a javulás útjára térjenek. Ezen czélra való tekintettel, sokszoros könyörgésekkel, kettőzött áhitatos buzgósággal igyekszik a megsértett Isten szent Fölségét megengesztelésre indítani és az isteni kegyelmek özönét az Égből leesdekelni: széliében kitárja a kegyelmeknek áradozó kincsesházát, melynek sáfárkodása reá lett bízva, és a megigazulás reményével kecsegteti az összes keresztény hiveket; egyszóval csak azon van, hogy szeretetének és kegyes jóvoltának teljes özönét rájuk árasztva, még az ellenkező sziveket is megnyerje. És váljon nem remélhetjük-e bizvást, hogy mindezek majd bö termést hoznak, — ha a jó Isten is úgy akarja, — megérlelvén a gyümölcsöt, éppen napjainkban a lelkek megmentésére és örök üdvösségére ?

A jubileum ezen kedvező alkalmát egyébként nagyban fogják emelni amaz időszerű ünnepségek, melyeknek hire bizonyára már jó eleve mindenüvé eljutott, és a melyek arra valók lesznek, hogy a XIX. századnak elhaló szürke alkonyát és a XX-iknak pirkadó hajnalhasadtát mintegy megszenteljék és felavassák. Azon ünnepies fénynyel megülendö hódolatra gondolunk, a melyet ezen alkalommal az Üdvözítő Jézus Krisztusnak fognak mindenfelé a föld kerekségén bemutatni. Miért is egy perczig sem késlekedtünk dicsérettel elhalmozni és jóváhagyni ezen mozgalmat, melyet egyesek buzgósága sugalmazott és indított: mert ugyan lehetett volna-e ezen alkalomból valami szentebb és üdvösségesebb dolgot cselekedni ? Korántsem, mivel minden, de minden, amit az emberi nemzet óhajt és szeret, amit bizton remél, és a mi után epedve vágyakozik, azt Isten egyszülött Fiában megtalálja, mert Ö a mi üdvösségünk, feltámadásunk és életünk: öt tehát elhagyni, ellene pártot ütni, annyit tesz, mint mindenestül örökre elveszni. Miért is, ámbátor soha sem szünetel, de sőt minden helyen szakadatlanul visszahangzik az imádás, dicséret, hála és hódolat, melylyel a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak tartozunk, mégis a köteles hála és hódolat soha sem lehet eléggé nagy, hogy öt annál sokkal nagyobb és feláldozóbb odaadás teljes joggal meg nem illetné. Továbbá, ki meri kétségbe vonni, hogy a jelen századnak szülöttei között mily töméntelen sok azoknak száma, a kik megfeledkezve az isteni Üdvözítőről, szeretet helyett rút hálátlansággal fizettek neki és jóvoltáért bántalmakkal, szitkokkal illették! Sajnos, de igaz : sokaknak élete, azoké t. i. a kik az ö parancsolatait és törvényeit semmibe sem veszik és kicsinyük, világos bizonyítéka annak, hogy az ö érzületük mily alant jár és mily háladatlan. Avagy nem látta-e épen a mi korunk egyszernél többször is, Iliiként ujult meg a tévelygő Arius-