Püspöki körlevelek 1887 (Szombathely, 1888)

— 4

nisi a Deo, et qui potestati resistit, Dei ordinationi resistit.“ „Miért is amint senkinek sincs jogában Isten iránt való kötelmeit elhanyagolni, és amint legfőbb kötelességünk, hogy a vallást szívvel és erkölcseinkkel elfogadjuk, és pedig nem azt, mely valakinek jobban tetszik, hanem azt, melyet Isten parancsolt és melyről bizonyos s legkevésbé kétségbevonható jelek után tudva van, hogy valamennyi közül egyedül igaz ; ép úgy az államok bűn nélkül nem viselkedhetnek oly módon, mintha Isten egyátalában nem is volna ; nem is vethetik el maguktól a vallásra való gondot mint hozzájuk nem tartozót és egészen haszontalant, sem nem választhatják közömbösen a sokféle közül azt, ami épen inyökre van ; hanem az Isten tiszteletében mindenkép azon szokást és módot tartoznak követni, amely szerint Isten az ő kinyilatkoztatása alapján tiszteltetni kiván.“ így ir Szentséges atyánk, XIII. Leo pápa az államok keresztény szervezetéről szóló örökre emlékezetes körlevelében, amihez én a történelem alapján hozzá merem tenni, hogy vallás nélküli állam tartósságra nem számíthat. Ezt természetes józan észszel még a pogány római állam is belátta, melyről Cicero (Orat. de Arusp. c. 9.) igy ir : „Nec numero Hispanos, nec robore Gallos, nec calliditate Poenos, nec artibus Graecos, sed pietate et religione atque hac sapientia, quod deorum immortalium numine omnia regi gubernarique perspeximus, omnes gentes nationesque superavimus.“ És a hatalmas római birodalom csakis akkor bukott el, midőn a dédelgetett bölcsészeti placitumok folytán hitehagyott és vallástalan lön.

Ezen elvi előzmények után nem lesz reánk. Jézus anyaszentegyházának papjaira nézve eredménytelen és haszonnélküli, ha körültekintünk a világban, hogy az 1886-iki búcsúzó év mily körülményeket hagy az uj-évre.

Félelem és remény közt váltakozva élünk, mert Európa sorsa oly zilált, hogy a társadalom sebeire tekintve, nehéz megmondani, melyik a legnagyobb és legsajgóbb, és melyik a legcsekélyebb. A tekintély aláásva, a kölcsönös bizalom megrendítve, a becsület és hűség megvesztegetve, a meggyőződés áruba bocsájtva, általános a panasz az erkölcsi sülyedés és a mindenüvé beférkező corruptio fölött. A családi viszony meglazult, a törvények iránti köteles engedelmesség kérdésessé vált, a jog ellenében a szabadosság és erőszak kiván érvényre jutni, a birtokot a communismus, s a hitet és vallást a nihilismus, a közrendet az anarchia fenyegeti ; titkos társulatok és nemzetközi egyletek aknázzák alá a társadalmat és egyes parlamentekben vallástalan elvek, pogány nézetek és atheistikus utópiák nyiltan proclamáltatnak ; békéről beszélnek, de alattomban háborúról gondolkodnak és felforgatásra törnek. A fejedelmek ugyan tanácskoznak, megbízottjaikat congressusokba küldik, véd- és daczszövetségeket kötnek, millió számra fegyverzik föl népeiket, és az eredmény ? . . . „Conturbatae sunt gentes et inclinata sunt regna !“ . . . Olvassuk csak figyelemmel a napilapokat és szomorúan fogjuk tapasztalni, hogy mily átalános fogalomzavar uralkodik, és nem az örök bölcseség, melyről írva van : „Per me reges regnant et legum conditores iusta decernunt,“ hanem egyes jelszók, mint: humanismus, haladás, lelkiismeret-szabadság, közvélemény, liberalismus, népfenség, bevégzett tény, stb. szolgálnak irányul a társadalmi kérdések megoldásánál, az állapotok rendezésénél, sőt még a törvények alkotásánál is; ellenben ami vallásos, egyházias, azt mellőzik, és ha valamely véleményről, egyénről vagy pártról kimondatik, hogy az ultramontan vagy clericalis, az egyértelmű a reactióval. A szabad sajtó, mely