Püspöki körlevelek 1887 (Szombathely, 1888)
3 a templomi szószék előttem mint egy nagy felkiáltójel, mely az evangélium hirdetésében és a catechesisek megtartásában való hanyagságomról vádol ? Nem tanúskodik e ellenem a porlepte gyóntatószék, hogy ott vajmi ritkán és kedvetlenül bíráskodtam ? Nem kiált-e ellenem az oltár, hogy ott a legszentebbet megszentségtelenitettem ? Nem hangzik-e föl lelkemben az anyaszentegyháznak vádja, hogy a Breviáriumot, melynek elmondása halálos vétek terhe alatt kötelez, könnyelműen elhanyagoltam, és az iskolából nem hallatszik-e felém Jeremias siralma: „Parvuli petierunt panem et non erat, qui frangeret eis“ ? Nem tartoztam-e azok sorába, akik magukról elmondhatnák : „Parum discimus, multa ignoramus, plura facienda negligimus, plurima mala perpetramus, unum, quod necessarium est, non curamus, de terrenis, que hiulcae sunt, nimis sollicitamur ?“ Ha öntudatunk minden pontra megnyugtató választ ad, úgy hálás szívvel a jó Isten iránt fohászkodjunk sz. Pállal: „Gratia Dei sum id, quod sum“, és Jézus szentséges szivébe ajánlván jövőnket, azon nemes elhatározással kezdjük meg az uj-évet, „ut iustus iustificetur adhuc, sanctus sanctificetur adhuc“ ; mert sz. Leo pápa szavai szerint : „Nemo ad cognitionem veritatis magis propinquat, quam qui intelligit in rebus divinis etiamsi multum proficiat, semper sibi superesse, quod quaerat.“ Ha pedig komoly elmélkedés után lelki állapotunk nem egészen nyugtat meg, úgy az igaz töredelem érzetével boruljunk Jézus keresztje elé és szent sebeire, kiontott szent vérének véghetetlen érdemeire hivatkozva ne csak szóval, hanem egyszersmind szívvel fohászkodjunk : „Cor mundum crea in me Deus et spiritum rectum innova in vesceribus meis ; ne proficias me a facie Tua, et spiritum sanctum Tuum ne auferas a me !“ És az új-évet azzal üdvözöljük : „Recedant vetera, nova sint omnía, corda, voces et opera 1“ * < * * Az Ur Jézus kimondá világosan, hogy „az ő országa nem e világról való ;“ az ö országa az Isten országa, mely egyeseknek úgy mint nemzeteknek, sőt az egész emberiségnek végczélja; mert „nincs itt maradandó városunk, hanem egy másikat keresünk,“ melyet hogy Isten kegyelmével elérhessünk, ép azért rendelte s alapította Krisztus urunk az ő anyaszentegyházát és helyezte azt a népek és nemzetek közé, hogy általa üdvösségre vezesse az emberiséget. Az ányaszentegyháznak ezen helyzeténél fogva természetes, hogy miután a társadalommal együtt él, a társadalomnak viszonyai hatnak reá; de valamint az' országok és nemzetek emelkedésére s fölvirágzására lényegileg nem a politikai rendszerek és országlási formák a döntők, hanem az elvek, melyek a társadalmat irányozzák, úgy az anyaszentegyházra nézve is az áll, hogy az, mint hivatásszerüleg világegyház, minden uralkodási rendszerben megtalálja a vivendi modus-t, csak a társadalom elvei legyenek helyesek, legyenek jók. Ha keresztény elvek vezetik a társadalmat, úgy felvirul az és az anyaszentegyház is érvényesítheti áldásos működését ; ellenben ha a társadalmi elvek rosszak, szenved az anyaszentegyház, de sülyed a társadalom is ; mert a történelem tanúsága szerint tagadhatatlan, hogy nem részvények és vasutak, nem tőzsdék és gyárak, hanem csakis elvek boldogítják vagy buktatják a nemzeteket. „Quaerite primum regnum Dei et iustitiam eius et cetera adiicientur vobis.“ Ez épen oly átalánosan kötelező parancs, mint ama keresztény elv : „Non est potestas
