Püspöki körlevelek 1887 (Szombathely, 1888)
II. A szombathelyi egyházmegye Krisztusban kedves Híveinek Istentől áldást és üdvözletei! A jó Isten kegyelméből ismét bekövetkeznek az üdvösségnek napjai, melyeket a róm. kér. katholika anyaszentegyház, mint szerető édes anyánk, egyetlen, halhatatlan és az Ur Jézus szent vére által megváltott lelkünk üdvének eszközlésére rendelt, hogy t. i. a nagyböjti szent időszak alatt, mely az Üdvözítő Jézus Krisztus keserves kínszenvedésének és kereszthalálának emlékideje, mi is önmegtagadásban töltve napjainkat testünket böjtöléssel sanyargassuk, gyakrabbi ájtatos ima s az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlása által egyengetvén az Urnák útjait magunkba szálljunk és elkövetett összes vétkeinkről töredelmes gyónást végezvén a szent áldozásnál méltóképen részesüljünk az Ur Jézus Krisztusnak szentséges testében. Hogy igy jó keresztény katholikusokhoz illően a húsvéti nagy ünnepet vagyis az Ur Jézus halottaiból való dicsőséges föltámadásának, mint szent hitünk alapjának, emlékét tiszta lélekkel és az isteni kegyelem állapotában ülhessük meg. Ezt akarja elérni nálunk, hiveinél, az anyaszentegyház ; erre czéloz, midőn sziveinket a szenvedő Ur Jézus iránt részvétre indítandó a nagyböjti időszak alatt szent miséiben az Ur Jézus keserves kínszenvedésének emlékét idézi föl lelkűnkben és oltárainkra tűzve a szent keresztet anyai szeretetének egész lelkesedésével figyelmeztet, hogy valamint az Ur Jézus a kereszten szenvedett és halt meg érettünk, és épen ezen kereszthalála által lett a mi üdvözítőnkké, úgy mi is csakis a keresztutján lehetünk Jézus Krisztus valódi követőivé. E tanítását az anyaszentegyház közvetlenül Jézus Krisztusnak ajkairól vette, a ki világosan kimondá: „A ki utánam akar jönni, az tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen engem.“ (Máté 16, 24.) Nem azt kivánja az édes Jézus, hogy vegye föl mindegyikünk az ő keresztjét, azaz, hogy mi is feszittessük föl magunkat egy fakeresztre, mint ő, veressük át kezeinket és lábainkat vasszegekkel, mint ő, és haljunk meg a kereszten,, mint ö ; hanem hogy saját keresztünket vegyük föl, azaz azon bajokat, testi szenvedéseket, lelki fájdalmakat, ínséget, nyomort, betegséget, kárvallást, gyaláztatást és megvettetést, melyek e földi zarándokságunk ideje alatt érnek minket, ezeket viseljük mint keresztünket és kövessük Jézust lelkünk teljes meghódolásával béke - tűrésben.
