Püspöki körlevelek 1886 (Szombathely, 1887)
TISZTELENDŐ TESTVÉREINKNEK, MAGYARORSZÁG PRÍMÁSÁNAK, ÉRSEKEINEK, PÜSPÖKEINEK, S EGYÉB EGYHÁZMEGYEI FŐNÖKÖKNEK, KIK AZ APOSTOLI SZENT-SZÉKKEL KEGYELEMBEN ÉS KÖZÖSSÉGBEN ÉLNEK XIII. LEO PÁPA TISZTELENDŐ TESTVÉREK ÜDVÖT ÉS APOSTOLI ÁLDÁST. ___>mit hőn s régen óhajtottunk, hogy hozzátok, miként néhány más nemzet püspökeihez, alkalmasan intézhessük apostoli szózatunkat, s pedig azon szándékkal, hogy veletek közöljük nézeteinket mindarról, ami a kereszténység fölvirágoztatására, s a magyarok üdvére válnék, arra épen e napokban legjobb alkalom nyílt, midőn Magyarország Buda visszavételének kétszázados emlékét örömujjongással üli meg. — A magyarok nemzeti dicsőségében örökké kiválóan fog ragyogni a tény, hogy őseiteknek jutott osztályrészül, hogy az ellenség által másfél századon át megszállva tartott fővárost hősies kitartással visszafoglalták Hogy Istennek e jótéteménye iránt folyton éljen a szivekben az emlékezet és a hála, XI. Incze pápa méltán elrendelé, hogy szeptember 2-a, e dicső esemény napja, az egész világon szent István, első apostoli királytoknak tiszteletére ünnepeltessék. Már pedig eléggé ismeretes, hogy az apostoli Szent Széknek része volt, még pedig nem utolsó része a szóban forgó nagy és szerencsés eseményben, a mely a három év előtt ugyanazon ellenség fölött Bécsnél kivivott dicső győzelemnek természetes következménye volt, —se győzelem, melytől kezdve a mohamedánok hatalma Európában hanyatlásnak indult, nagyrészt s joggal tulajdonittatik Incze pápa apostoli gondoskodásának. Különben elődeink azelőtt is hasonló alkalmakkor gyakran gondoskodtak tanácscsal, segédcsapatokkal, pénzzel, szövetséggel Magyarország erejének gyarapításáról. III. Callistustól kezdve XI. Inczéig több pápának a nevét kellene e tekintetben dicsőítve felemlítenünk. — Mindnyájuk helvett álljon itt egy, VIII. Kelemen, kinek a magyar országgyűlés, midőn Esztergom és Visegrád a török hatalma alól fölszabadult, az ország nyilvános háláját rendelé kifejezni, mert elhagyatottságukban s majdnem remény-2043 sz. Szentséges Atyánknak Isten gondviseléséből XIII. Leo Pápának apostoli körlevele Magyarország püspökeihez