Püspöki körlevelek 1886 (Szombathely, 1887)

tatá : „Mikor böjtül!'ók, ne legyetek mint a képmutatók szomorúak, kik meghervasztják arezukat, hogy az emberektől bojtöl'öknek láttassanak. Bizony mondom nektek, elvették jutalmokat ! Te pedig midőn böjtölsz. kend meg fejedet és orczádal mosd meg, hogy ne láttassál az emberektől böjtölönek, hanem az Atyától, ki rejtekben vagyon, és Atyád, ki a rejtekben is lát, megfizet neked." (Máté 6, 16—18.)

Ily magasztos példa és ily minden kétséget kizáró biztosítás alapján böjtöltek az apostolok és tanítványok ; de böjtöltek az összes keresztény hívek is, a mit eléggé bizonyit maga a negyvennapi nagyböjti időszak, melyről a szent atyák, névszerint sz. Jeromos és sz. Leó pápa világosan kimondják, hogy az apostoli intézkedésből vette eredetét, és ha tán nem is volt azonnal szigorú törvény által kötelező ; de a2 Ur Jézus és apostolok példája által közszokássá vált ... És a böjtölésnek ily általános elterjedése, keresztény szempontból tekintve azt. egészen természetes is ; mert ki tagadhatná, hogy nincs nagyobb ellensége az embernek, mint önmaga, ha a testi kívánságoknak és érzéki vágyaknak féket ereszt. „Honnan támadnak közietek — kérdezem sz. Jakab apostollal (4, 1.) — a háborúságok és versenygések; nemde rossz kívánságaitokból, melyek tagjaitokban harczolnak és a melyek

ellen már sz. Pál (Rom. 7, 23.) panaszkodott mondván : „Más törvényt látok tagjaimban, ellenkezőt elmém törvényével és engem rabbá tevőt a bűnnek törvényében, mely az én tagjaimban van az Ur Jézus pedig az üdvösségnek legelső föltételéül épen az önmegtagadást tűzte ki, midőn igy szólott: (Máté 16, 24.) „Ha ki utánnam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl keresztjét és kövessen engem ;“ a mi más szavakkal annyit tesz, hogy nincs erény, nincs keresztény jámborság önmegtagadás nélkül ; csakis igy lett tehát a böjt mint az önmegtagadás gyakorlása az anyaszentegyházban oly szent és nagy jelentőségű intézménynyé, mely az anyaszentegyház harmadik parancsánál fogva mindnyájunkra nézve egyenlően szoros kötelesség. »Böjtöt parancsol az egyház — mondja találóan sz. Ágoston (Libr. 3. contr. Faust. c. 5.) — nem mintha az, ami az ember száján bemegy, megfertőztethetné őt, vagy mintha valamely eledelt tisztátalannak tartanánk, hanem hogy a testet fékezzük, a rossz kívánságokat legyőzzük, a sanyargatás és tojt által a testet a lélekuralma alá vessük és igy Istennek tiszta áldozatot mutathassunk be.“ Valóban igen hasznos intézmény tehát a böjt a testnek meghódítására, — mondom sz. Bonaventurával (In Diáét. Salut, tit. 2. c. 6.) — mert valamint nincs oly erős vár, melyet éhséggel be ne lehetne venni, úgy nincs oly makacs és kihágó test, melyet az étkeknek megvonása, a törvényes sanyarú böjt által ne lehetne a lélek iránti engedelmességre hajtani.“ Ezekután most már nem eszetekhez, hanem szivetekhez szólok Kedvesim ! íme az anyaszentegyház a nagyböjti szent időszak alatt penitencziára szólit és böjtöt parancsol, vájjon van-e közietek valaki, a ki magáról azt állíthatná, hogy neki penitencziát tartani nem szükséges, mert nincs bűne ; oh, az ilyennek nem én, hanem sz. János evangélista (1. Lev. 1, 8.) mondja, hogy hazug és nincs igazság ő benne ; mert bűnösök vagyunk mindnyájan és mindnyájunknak szüksége van penitencziára ; csakhogy a penitenczia sz. Vazulnak igen alapos állítása szerint (Orat, de Jejunio.) meddő és gyümölcstelen böjtölés nélkül ; azért kérlek az Ur Jézusnak keserves kínszenvedésére és hálálára, vessétek magatokat gyermeki alázattal az anyaszentegyháznak böjtöt parancsoló törvénye alá és ne engedjétek magatokat elcsábittatni azoknak álnok szavai által, kik büszke megvetéssel gúnyolják