Juhász Gyula Tanárképző Főiskola - Főiskolai Tanács ülései, 1979, Szeged
1979. szeptember 20., rendes ülés
ssék él, do van olyan tanszékvezető Is, tiki olvoti az évközi irásbolikot* mórt esek - szerinte - az elmélyült tanulást sóvár jól:. A többségi szokás elfogadható, mert a dolgozatok két irányú visszaesőt olást jelentenek* A hallgatók részben belőlük ismerik mg a tantárgyi követelmények lényegét, az oktatók pedig következtethetnek belőlük oktató munkájuk eredményeire, esetleg pótlandó hiányaira. Az évközi Írásbeli ellenőrzésekkel kapcsolatban is ide kívánkozik néhány megjegyzés# a/ A hallgatók - helyesen - kérik, hogy a javított és értékelt dolgozat rövid időn belül, lehetőleg a következő foglalkozáson kerüljön a kezükbe# V Ggy-egy évközi Írásbeli dolgosat nem lehet kisvizsga, vagy részvizsga# о/ 2öbb hallgató sokallja, néhányon /sikertelen vizsgák után/ keveslik az évközi Írásbeli ellenőrzést# Cj félévenként a kőt szaktárgyból és a közös tárgyakból 3-5 tantárgy jelentkezik dolgozatírással, még pedig 3-5 dolgozattal félévenként# őz kb# 16 dolgozat félévenként# Gyakran elhangzott a kérés e soknak látszó dolgozat időbeli koordinálására# 3s gyakorlatilag megvalósíthatatlan /óraelmaradás, az „én tárgyam a fontosabb"/* lényegében pedig felesleges. Па a hallgatók 3-4 hetenként imák egy-ogy tantárgyból dolgozatot, s ebben az időben csupán a szóban forgó tantárgyra koncentrálnak, ez a folyamatos tanulás ellen hat# Ízzel szemben, ha az elméleti ismeretekből Íratott dolgosatoknak csak a már korábban említett funkciója van /a továbbhaladáshoz szükséges ismeretek számonkérése/, akkor az Írásbeli dolgozatok nem jelentőnek túlzott terhelést a hallgatóknak* Nyilvánvaló, hogy ilyen feltételek mellett a folyamatos tanulás igénye nem aeonoo c vizsgára kész tudás megkövetelésével. e/ Gyakoriság és mélység tekintetében olykor túlterhelő Írásbeli ellenőrzési követelmények is előfordulnak# f/ Végül j egyes hallgatók szerint az olvasónaplók íratása - ha nem is nagyon megterhelő - de felesleges ellenőrzési forma# főleg önálló készítésükhöz férhet alapos kétség# Az évközi ellenőrzésekkel szorosan összefügg a kollokviumi jegyek felajánlásának kérdése# A jegyfelajánlásokat а hallgatóság gyakran kéri, az oktatói kar pedig nem szívesen