Juhász Gyula Tanárképző Főiskola - Főiskolai Tanács ülései, 1974, Szeged
1974. február 20., rendes ülés
-leMinthogy a referátum arra törekedett, hogy a két érintett főiskolán folyó nemzetiségi pedagógusképzés általános helyzetét és a továbbfejlesztés lehetőségeit taglalja, szükséges, hogy a Pécsi Tanárképző Főiskola Német Tanszékének sajátos problémáit ismertessük ezen a fórumon, mégpedig azzal a szándékkal, hogy a további feladatok megoldásának tervezését segítsük. A Német Tanszék 8 évvel a másik három nemzetiségi tanszék után, 1956 szeptemberében kezdte meg munkáját 8 hallgatóval. A tanszék egy tanári státuszt, valamint egy heti 6 órában foglalkoztatható óraadói helyet kapott. 1959 szeptemberétől kezdve 3 főből állt az oktatói kar, ugyanis 1958 tavaszán kezdte meg működését az első NDK-beli lektor. Időközben megindult a levelező képzés is. A tanszék 2 oktatójára hárultak a mindennapi feladatokon túl a jegyzetirás,a levelező konzultációk, a nemzetiségi szövetségek és a nemzetiségi sajtó /újság, rádió/ támogatásának feladatai is. Az oktatott tantárgyak száma, a nemzetiségi tanárképzés általános politikai jelentősége, valamint a főiskolai képzés színvonalának emelését sürgető, egyre fokozódó igények mind ad indokolták, hogy a tanszéken működő oktatók létszáma megfelelő ütemben növekedjék. 1964 szeptembertől újabb óraadót kaptunk, majd 1968 októbertől kezdve 3 hazai és egy külföldi oktató látja el a nemzetiségi általános iskolai szaktanárok nappali és levelező tagozaton folyó képzését. A megnövekedett hallgatói létszám és a tanszéknek a nemzetiségi pedagógusok továbbképzésében vállalt kötelezettségei folytán a munka kellő szinten való folytatásához további létszámemelés vált szükségessé. Örvendetes fejlesztés történt a folyó 1974. évben, amikor a német tanszék új termeket, berendezési tárgyakat, egy adminisztrátori és egy oktatói státuszt kapott. Meggyőződésünk, hogy a tanszék a sajátos nemzetiségi tanárképzés feladatainak ezzel a személyi állománnyal és a jelenleg adott anyagi-tárgyi előfeltételek évről-évre történő fejlesztésével meg lő 1/19 74. Német Tanszék Korreferátum