Szegedi Tanárképző Főiskola - Főiskolai Tanács ülései, 1972, Szeged

1972. március 14., rendes ülés

amely az egyszerűbbtől a bonyolulthoz, az elmélet gyakorlati alkalmazásához, a tananyag kritikai és elemző feldolgozásá­hoz vezet, a szorgalmas hallgatót gondolkodó hallgatóvá neve­li, s felruházza az állandóan nőve levő ismeretek megszerzésé­nek a képességével, e/ Mindezek megvalósulása — miként tanszékeink megál­lapítottak - nemcsak a tananyag tartalmi és a képzés struktu­rális reformján múlik, hanem jelentős mértékben a megfelelő módszer alkalmazásán is, 2. A tapasztalatok szerint az új programok a vázolt ke­retek közt a hallgatói önállóság fejlesztésének az irányába hatnak, de a szemináriumi csoportok többnyire magas hallga­tói létszáma erősen csökkenti ezt a hatást: a/ Kevés az egy hallgatóra jutó szereplési alkalom, ezért a gyengébb képességűek passzivitásba szorulnak. Ezzel kapcsolatbon szükséges megjegyezni, hogy főiskolánkra egyes szakpárokon kénytelenek vagyunk nagyon "szerény képességű" hal Igát ó ко. t is felvenni. Ъ/ A nagy létszámú csoportokban nehéz a hallgatók ké­pességeit, érdeklődési körét, hiányosságait megismerni, s en­nek megfelelően differenciált feladatokkal ellátni őket» Ily. módon nehezen fejleszthető kifejező készségük, vitakészségük, problémalátó és elemző . képességük. 3. A hallgatói önállóság kiváno.tos mértéke nem mindig valósul meg, Különösen jelenlegi első éveseinkre vonatkozóan hangzottak el ilyen észrevételek, A Marxizmus-Leninizmus Tan­szék szerint sok első évesünk nem képes az önálló munkára, s ez mind a hallgatóknak, mind az oktatóknak nagy nehézséget okoz. A Magyar Nyelvészeti Tanszék szerint az önállóság "nem erős oldoöLa" hallgatóinknak. 4. Tanszékeink véleménye szerint a hallgatói önállóság fokozásáben fontos szerepe von az oktatási segédeszközöknek. Jól megirt tankönyvek, jegyzetek hiányában csorbát szenved az "* 16 ' St.sz.:278/1972. K.80 péld.Főig,

Next

/
Thumbnails
Contents