Szegedi Tanárképző Főiskola - Főiskolai Tanács ülései, 1968, Szeged

1968. június 19., rendes ülés

-hrnyel, távlatibb megoldást követel. S mindezek a látszólag csak az

oktatást érintő kérdések igen szerves kapcsolatban állnak a hallgatók szakemberré, pedagógussá nevelésének folyamatával is. Sőt: éppen az intenzivebbf hatásosabb nevelés érdekében válnak szükségessé az 'oktatást érintő- énlitett - .jól 'átgondolt programbelivált1 o z ta tás'ok" is.

A programok tartalma, olykor! tulméretezettsége befolyásol* ja a vizsgák szinvonalát s úgy gondoljuk a vizsgáztatás módját is. Tudott dolog, hogy a vizsgáknak nagy, nem egyszer soVsd'Öntő szerepük van a felsőoktatásban. A "vizsgadrukk" a vizsgázó természetes állapota., hiszen a vizsga komoly erőpróba, amelynek határozott funkciója van a nevelésben is. Osztályunk munkatársai sok pozitiv tapasztalatot tudnának felsorolni az intézmények vizsgáztató módszereiről, sőt egyes oktatók vizsgáztatási stilusáról is. A vizsga szinvonalát, a követelmények komolyságát nem érintő emberi hangnem használatáról, a jelölteket körülvevő nyugodt légkörrőlf * a felsőoktatási intézmény rangjához illő vizsgáztatási modorrol.

De ugyanígy sorolhatnánk a szocialista pedagógusképzéstől merőben idegen, kedvezőtlen tapasztalatokat is, a fagyosságot, a megfélemlitettségetj a külsőségekbe merevített, olykor bürokratikus vizsgáztatási modot. Intézményeink vezetőinek a figyelmét felhivjuk arra az észrevételünkre, hogy egyes oktatók a vizsgákon többet követelnek, mint amennyit adtak, hogy az előadásokon, szemináriumokon sokszor nem olyan igényesek önmagukkal szemben, mint vizsgáztatáskor a hallgatókkal szemben. Ezt a tényt a hallgatók nagyon sokféle módon kifejezésre is juttatják. Az intézményvezetésnek, valamint a tanszék-, illetve szakcsoportvezetésnek legyen állandó, szinte nyugtalanító gondja az előadások, gyakorlatok, vizsgák tartalmi és módszerbeli színvonalának emelése, a tanszékek, szakcsoportok munkájában e feladat végrehajtásának ellenőrzése. Ez a tevékenység, főként a novelőmunka szempontjából nem elég rendszeres. Pedig az állami vezetés egyik elsőrendű feladata: a tanszékek s az egyes oktatók nevelési tevékenységének vizsgálata, a pozitiv nevelési eredmények felismerése, népszerüsitése, jutalmazása.

A neveléstudományi tanszékektől kérdezzük, kidolgozható-e, s ha igen, hogyan az oktatók nevelői tevékenysége objektiv mérésének módja, annak figyelembevételével, hogy a nevelőmunka elsőrendű szintere, a tanszék, a szakcsoport.

Ide tartozik az a már unalomig hangoztatott kivánság, hogy nem nélkülözhető a kapcsolat éppen a nevelés intenzivebb gyakorlata" e's nagyobb hatása’ 'érdekében a szaktanszékek, a neveléstudományi tanszék és a marxizmus-Ieninizmus' ta'iisz'ek, illetve az' óVono és t oni tónő képző intézete kb e n a megfelelő azonos szakcsoportok között. E vonatkozásban több intézményben komoly erőfeszítést, kezdeményezést tapasztalunk. De azt sem hallgathatjuk el, hogy ilyen értelmű deklaráció is szép számmal akad intézményeink dokumentumaiban. A kérdés továbbra is az, megvan-e, s a pedagógussá nevelés szempontjából elég tervszerüj alég céltudatos-e ez a fölöttéb kivá- St.sz:54/1968, K: 50 pld. lg.