Szegedi Tanárképző Főiskola - Főiskolai Tanács ülései, 1968, Szeged
1968. június 19., rendes ülés
w-1 is nyiltnn tudomásár*1 hoznak. Helytelen ós elítélendő pl, az a gyakorlat, amely szerint az állani vezetés ninden önállósági törekvést elfojtó, ncrev, középiskolás nódszcrcket alkalmaz s az önállóságra es az ifjúság erkölcsi felelősségére támaszkodni kívánó szocialista pedagógusképző intézetet összetéveszti az apácazárdával, Éppen olyan hiba ez nint az ellenkező véglet, araikor az ideológi*i—politikai nunka egész bonyolult mechanizmusát - ninden tanári beavatkozás nélkül - csak az ifjuságr- bízzák. Mindez annak a következnénye, hogy intézményeink egy részében elhanyagolt állapotban van a rendszeres ós színvonalas pedagógiai propaganda tevékenység, hogy nincs megnyugtatóan megoldva az oktatók pedagógiai továbbképzése s hogy a hazai felsőoktatás-pedagógiai kutatás és módszertan éppen a nevelési vonatkozások tekintetében a legelmaradottabb. E helyzet megváltoztatására irányuló törekvésekben intézményeink oktatói számára tudományos ós gyakorlati feladatok egyaránt bőven akadnak, Amikor a tanárképző főiskolák fennállásának 20 éves évfordulóján Egerben arról szóltunk, hogy intézményeinkben a legkorrektebb ortelemben a neveléstudomány hegemóniáját kell biztosítani, nemcsak szemléleti problémákat érintettünk, * hanem a szemlélet fogyatékosságaiból származó gyakorlatiakat is, így arra is céloztunk, hogy a novolőnunka fejlődését akadályozza a sok jószándéku kezdeményezés ellenére nó0 mindig fennálló helyzet, hogy tudniillik nincs kellő összhang, a nevelőmunkában, az állami oktatási, a párt- és KISZ-szcrvczctck és már nevelési tényezők /diákotthon, kollégium, diákklub, intézeti szcrkosztésü_ újság, kulturális csoportok, sportkörök stb, / munkájában. Sok a fölösle* ges párhuzamosság, ^z erőket indokolatlanul kekötő ésszerütlenség. A hibák forrása szerintünk az, hogy intézményeink naponkénti nevelői gyakorlatából a leirt szép tervek ellenére gyakran hiányzik az átgondolt, koordinált pedagógiai tevékenység. Abban, hogy intézményeink a hallgatók nevelése érdekében előre léphessenek, jobban figyelembe kell venniük a főiskolások - természetesen ide értendők az óvónőképző és tanítóképző intézetek hallgatói is - életkori sajátosságait, valamint a társadalmi fejlődésünkkel összefüggő jellegzetes problémákat. Intézményeink hallgatósága többségében 18 éves korában kezdi felsőfokú tanulmányait. 20 eves mint pályakezdő óvónő, 21 mint ifjú tanitó s 22 mint általános iskolai tanár. Főiskolai tanulóeveik alatt bontakozik ki egyéniségük, társadalmi hivatástudatuk? megnő szellemi és fizikai teherjirásuk, cselekvőkészségük. Intézményeink ninden oktatójának elsőrendű feladata, hogy nz ifjúi energiákat a pozitiv hatások irányába terelje, minél sokoldalúbban kibontakoztassam megóvja őket az•eltévelyedéstől, hogy nevelőként mellettük álljon és segitse őket. Mert sok vonatkozásban kiforratlan meg ez az életkorú ifjúság s magán viseli korosztálya előnytelen vonásait is. Kevés az élettapaszt^létük, társadalomismeretük, valóságisnore tűk* Szórt gyakran szertelenek, Ítéleteiket túlzott szubjektivitás irányítja, nézeteik szinte csak intellektuális élmények nyomán alakulnak ki. Ezért nem lehet őket a ni intézményeinkben a közép- St.szs 523/1968.' K's 50 pld. lg. .............................,
