Szegedi Tanárképző Főiskola - Főiskolai Tanács ülései, 1967, Szeged
1967. február 22., rendes ülés
ismeri* A felvételi vizsgák értékelésére két mordat utal, az egyik az, hogy a válogatásunk nem minden esetben helytálló, vagyis válogathattunk volna a meglévő anyagból jobbakat, pedig mindannyian tudjuk, hogy nem volt miből válogatni! A másik pedig a felvételi vizsgákkal kapcsolatos, amely szintén inkább az itteni munkát kifogásolja, nem pedig a hallgatói felkészültséget* így a kívülállók azt láthatják, hogy a főiskolán ezt a nagyon fontos feladatot nem eléggé körültekintően végezték el. Ezzel szemben előterjeszti pl. a matematika-fizika szakos hallgatók felvételi és I. félévi vizsgaeredményeit* Ebből világosan látszik, hogy az első tizenkettő az I. félévi vizsgáknál is megőrizte a felvételinél kialakult sorrendjét és csak egy kivétel van ez alól* A továbbiakban is ez a helyzet, ez pedig világosan mutatja a felvételi bizottságok jó munkáját* A levelező hallgatókkal kapcsolatos vélemények talán túl optimisták és inkább a sajnálat vezette a beszámolót megiró kartársat. Úgy látja, hogy a hallgatók véleménye közül nem mindig a leglényegesebb és sulypontosabb került be a beszámolóba. így javasolja, hogy a tanulmányi konferenciák hozzászólásait inkább egy oktató gyűjtse össze, mutassa be a tapasztalt vitavezetőnek és úgy kerüljön le a tanulmányi osztályra. DRIEN KÁROLY: A felsőoktatásban napirenden van ma a felvételi vizs» gák módósitása. Meggyőződése, hogy bármilyen jó felvételi vizsgáztatással sem tudnának jobb anyagot kiválasztani főiskolánkra, mint a mostani* A társadalmi igény a tanárokkal szemben mindinkább fokozódik, a hozzánk jelentkezett hallgatói anyag pedig mindinkább gyengébb lesz. Ezt az ellentétet semmiféle felvételi vizsgával áthidalni nem lehet. Ez a 2.48-as átlag olyan súlyos figyelmeztetés a felsőbb szerveink felé, hogy a pedagógus pályára való felkészülést már lent el kellene kezdeni. Éppen úgy, mint más szakmáknál. A pályákra irányítás nem helyes, mert a peda-