Szegedi Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1945-1946, Szeged
1945. november 3. IV. rendkívüli ülés
7P9 fenti számú tárgybeli átiratára, tisztelettel „jelentem, hogy az üggyel Karunk a folyó évi október hó 26-án tartott e.tanávi II.r.ülésében foglalkozott és a következő határozatot hozta: "Dékán „jelenti, hogy a Györffjy István Kollégium memorandumot intézett a VK.Miniszter Úrhoz a különböző érettségi bizonyitvánnyal rendelkező tanulók egyetemekre és főiskolákra való felvételéne k szabály ozása tárgyában. Egyetemünk Tanácsa az ügyet sürgős vélemény es „javaslattétel céljából kiadta karunknak. Dr. Abrahám Ambrus ny.r.tanár az ügyben felkért előadó ismerteti javaslatát: Tekintetes Kar! A Dékán Ur 180/ 1945.m.t .t .k.sz . alatt előadás és javaslattétel végett megküldötte a Gtyörffy István kollégium memorandumát, amelyben a kollégium igazgatója a kollégium most felvett tagjai nevében, a 4290/1945.M.E.számú rendelet módosítását kéri. » Ezen rendelet 1.paragrafusa értelmében, mint a memorandumban olvasható "kiegészítő teljes, illetőleg kiegészítő részleges gimnáziumi érettségi vizsgálatot tehet az, aki a kereskedelmi, az ipari, a mezőgazdasági középiskolában, a líceumban érettségi bizony it-22