Szegedi Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1945-1946, Szeged
1945. november 3. IV. rendkívüli ülés
ványt, vagy a tanító és tani tónő képző intézetben népiskolai tanítói oklevelet szerzett, amely kiegészítő gimnáziumi érettségi bizonyítvány ugyanúgy jogosít egyetemi és főiskolai tanulmányokra, mint a gimnáziumi érettségi bizony itvány .* A memorandumban ezzel kapcsolatban annak a határozott kérésnek ad kifejezést, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter ur esetleges módosítással vagy pedig dispensátio utján engedje meg azt "hogy mindazok, akiknek a 4290/1945.M.E.sz.rendelet alapján teljes, vagy részleges kiegészítő vizsgalatot kellene tenni, beiratkozhassanak, és rendes teljes jogú hallgatói legyenek bármely egyetemnek vagy főiskolának és a negyedik félév lehallgatása után tehessék a teljes vagy részleges kiegészítő érettségi vizsgálatot* amely visszaható erővel bir. "Emellett . még azt is kéri a memorandum, hogy "marad,! on hatályban a 4290/1945.M.E.rendelet 4.paragrafusa is, mely szerint a javított érettségi vizsgálatnak is van visszaható ereje." Mindezekhez még azt is hozzáfűzik a Györffy kollégium most félvett tagjai, hogy a kért módosító rendelet kiadásának, illetőleg dispensálásának lehetősége már az 1945/46. tanév első felétől indokolt, mert a most egyetemre kerülő if jus ágnak nem