Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1941-1942, Szeged

1942. június 23. X. rendes ülés

heti szabadságot engedélyezett azzal, hogy szabadsága ideje alatt Szegeden köteles tartózkodni és szabadságide­je akkor kezdődik, araikor a Mathemati­kai és te mész e ttudo hiány i Ivar dékáni hivatalában az átadási teendőket befe­jezte, illetve amikor onnan felmentést nyer. A Matheraatikai és természettu­dományi Kar dékánjától vett értesülés szerint ez május 15-én történt meg. Kogutowicz Károly tudomása szerint br. Horváth József május 15-e után az Egyetemi Gazdasági Hivatalnál szolgá­lattételre nem jelentkezett és szol­gálati helyét, Szegedet elhagyta. E tényt alátámasztja az is, hogy dr. Horváth József folyó évi május hó 30- án levélben közölte a rektorral,hogy folyó évi május hó 21-én a földmive­­lésügyi minisztérium birtokpolitikai csoportjához kinevezést nyert és fo­lyó évi május hó 21-én hivatali esküt is tett. Kéri tehát ezen időponttól a Horthy Miklós Tudományegyetem szol­gálata alól való felmentését. Koguto­wicz Károly megjegyzi még, hogy az ál­tala felkért bizottság dr. Horváth Jó­zsef ügyét kivizsgálta és folyó évi május hó 26-án jelentését hozzá be­térj esztette. Tekintettel arra, hogy dr. Hor­váth József szolgálati helyét utasi-I 40.

Next

/
Thumbnails
Contents