Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1941-1942, Szeged
1942. június 23. X. rendes ülés
tása ellenére önkényesen, sőt szolgálatát szabályszerű felmondás nélkül elhagyta, elkészített előterjesztésében Kogutowicz Károly javasolja, mondja ki az Egyetemi Tanács, hogy az előbb említett bizottsági jelentéssel érdemben nem foglalkozik, továbbá dr.Horváth Józsefnek úgy vizsgálati ügyében, mint a Mathematikai és természettudományi Karnak nevezettre vonatkozó tanácsi határozat megváltoztatására irányuló kérelmében minden további eljárást beszüntet és erről a Mathematikai és természettudományi Kart értesíti. Az Egyetem Tanácsa az elhangzott javaslatot egyhangúlag elfogadja. 325. 1331/1941-42. etsz. Az elnök jelenti, hogy a Horthy Kollégium Felügyelő Bizottságától ad ein.3/1942. szám alatt folyó évi május hó 29-én Kálmos Magda eltűnése ügyében a következő átirat érkezett; "Magnifice Rector! Méltóságodnak folyó évi május hó 27-én kelt 1381/1941-42. etsz. átiratára van szerencsém tisztelettel közölni Magnificent iáddal a Horthy Kollegium Felügyelő Bizottságának május hó 27-én tartott ülésén hozott határozatát, 41«