Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1938-1939, Szeged
1938. szeptember 23. I. rendes ülés
si az egyesületközi bizottság megalakulásának elősegítése iránt benyújtott ifjúsági kérelem ügyében az alábbi előadói jelentést olvassa fel: "Tekintetes Egyetemi Tanács! A DEFHE nevében Vikor László elnök és Batar Zoltán főtitkár aláírásával beadvány érkezett "az egyetemi ifjúság egységes irányitásának céljából. "Ezt olyképpen kívánják elérni, hogy a "Szegeden működő ifjúsági egyesületeket, ill. azok vezetőségét egyesület közi bizottságba"tömöritsük. A beadvány szerkesztői a ma is fennálló diákegyesületeket továbbra is fenntartandónak tartják, egyrészt az eddig hosszú időn át kifejtett érdemes működésűkre, az ifjúsági egyesületek közötti nemes verseny ébrentartására való tekintettel, másrészt pedig azoknak a partikuláris céloknak folytatólagos megvalósítása érdekében, melyekért az egyesületek annak idején létrejöttek és amelyek további működésűk alapját képezték. A beadvány elgondolása szerint az egyesületközi bizottság tanár-elnöke a mindenkori Beetor Magnificus volna, kinek irányítása mellett hivatva lenne az egyesületközi bizottság- 57 -