Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1938-1939, Szeged
1938. szeptember 23. I. rendes ülés
S8 az egész ifjúságot érintő közös kér< désekben állást foglalni és határozni. Az egyesületközi bizottságban egy-egy taggal képviseltetné magát a beadvány szerint a Defhe, a Fefhe, Sefhe, a Turulba csoportosuló Árpád, Csaba, Rákóczi és Verbőczy s az Emerikánának négy korporációja: Bánátia, Clusia, Danubiana és Marisia, összesen tehát 11 taggal. A beadvány kiemeli végül azt is, hogy az egyesületközi bizottság révén akarja elérni azt a célt,"hogy az ifjúság saját ügyeit az egyetem keretein belül, megfelelő irányítás mellett, minden külső befolyástól mentesen intézze és fejtse ki az alapszabály szerű és a magyar ifjúsághoz mérten komoly működését". Tekintetes Egyetemi Tanácsi A beadványban a diákság részéről is komoly haladás nyilatkozik meg, először abban az irányban, hogy a bajtársi egyesületek egységes vezetés alá kerüljenek, másodszor pedig oly irányban, hogy az ifjúság a maga ügyeit az egyetem keretein belül minden külső befolyástól függetlenül, a megfelelő tanári irányitás mellett akarja végezni. Nekünk különlegesen 58