Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1935-1936, Szeged

1936. május 20. IX. rendes ülés

megvan, az világosan kitűnik Várady Irénnek a beadványában foglalt abból a kérelméből, hogy "a hozandó fegyel­mi Ítélet indokolásával együtt a sze­gedi kir. Törvény széknek a Lázár-Petty ko­fáié ügyre való hivatkozással dr.Hoff­mann Ferenc szegedi ügyvéd /:a vádlott védője:/ utján bemutathassa. Távol áll tőlem még feltételezni is, hogy Várady Irén beadványa azt cé­lozza, hogy az egyetemi Tanács a hozan­dó fegyelmi Ítélettel befolyjon egy a szegedi kir.Törvényszék előtt folya­matban levő ügybe, de meg kell állapí­tanom, hogy a fegyelmi eljárásnak az ügy jelenlegi stádiumában való lefoly­tatása ilyen beavatkozásnak látszhat­nék. Az ilyen beavatkozás pedig jogilag nem engedhető meg. Általános jogelv, hogy az egyik hatóság előtt folyamat­ban levő ügyben a másik hatóság előt­ti eljárás az előbbi befejezéséig fel­függesztendő. Igaz ugyan- hogy az az ügy, melyre a Tanács által elrendelt fegyelmi eljárás vonatkozik, nem azonos azzal az üggyel, melyre nézve a kir. Törvényszék előtt büntető eljárás van folyamatban, de ennek a büntető eljárás­nak egyik mozzanata. Ugyanazok a tények más célból és más szempontból fogják értékelés tárgyát képezni a két eljárás-15.

Next

/
Thumbnails
Contents