Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1931-1932, Szeged

1931. december 16. III. rendes ülés

nyokat, aminthogy ellenőrzik a pénztár és az egyesületi szertár kezelését és a köny­vek vezetését és erről a választmánynak negyedévenként jelentést tesznek. Ennek az el­lenőrzésnek én semmi nyomát nem találtam, de úgy vélekedem, hogy itt nem az ellenőrök­ben, hanem az alapszabálytervezetben van a hiba, amely meglehetősen zavarosan és kö­amely. vetkezetlen módon intézkedik az ellenőrzésről. Ugyanis a 43 §-BanVaz egyesület tiszt­viselőit felsorolja, egy ellenőrről van szó, raig a 60 § ellenőrökről beszél anélkül, hogy megállapítaná, hány ellenőrje legyen az egyesületnek. Az ellenőrzést pedig nem­csak az ellenőrök tartoznak ellátni, hanem a választmány, az elnökség és az igazgató­ság is, s nyilvánvaló, hogy ily módon hatásosan ellenőrzést gyakorolni nem lehet. Maga az ellenőri tiszt, amennyiben az egyesület ilyen tisztségre szorul, nem abban állana, hogy az ellenőr, vagy ellenőrök ellenjegyzik a bevételi és kiadási okmányokat, mert arra semmi szükség nincs, hiszen ez a jog a tanár, illetve ifjúsági elnököt illeti meg, hanem abban, hogy az ellenőr a pénztárkönyvvel párhuzamosan vezetné az egyesület zár­számadását, amennyiben ilyen kettős könyvvitelre szükség van és ily módon számfejtené a bevételi és kiadási okmányokat, a pénztáros kiadásokat és bevételeket csak e szám­' oki , , fejtés alapján teljesíthetne, az elnökrpedig csak ilyen számfejtett összegeket utalvá­nyoznának. Ennek a feladatnak az elvégzésére azonban az egyesület rendes tagjainak több­sége részint koránál, részint ily ügyekben való járatlanságuknál fogva alkalmatlan,Ilyen az állami számvitelt utánzó rendelkezés az egyesületnek túlnyomó többségében nem szoká­sos és nem is szükséges az itt fennforgó esetben &em, amikor a kiadások és bevételek oly kevés csoportra oszlanak és oly áttekinthetők, hogy technikai okokból számfejtésre nincß szükség. Ellenben szükséges a számvizsgálók statuálása, akiknek számát az alapszabály­tervezet háromban állapítja meg. Az ellenőrzés gyakorlása pedig a leghelyesebben az utalványozók által történhetnek, akiket a rovancsolás joga és bizonyos időközökbeni kötelessége kellene hogy megillessen. Szintúgy hivatott ellenőrzésre a választmány és az igazgatótanács is, s amennyiben az alapszabályok ezt az ellenőrzést helyesen szöge­zik le, a külön ellenőri intézmény feleslegessé válik. Az alapszabálytervezet az egyesület vezetésének egy sajátságos hármas tagozatát állapítja megj a választmányt, az elnökséget és az igazgató tanácsot. Ez a tagozat nem célszerű, ami kitűnik abból, nogy értesüléseim szerint az igazgatótanács, amely nagyjában az egyetemi állandó tornázó és vívó intézet bizottságából áll, mely bizottság gyakorolja is a tanács felügyeleti jogát, az egyesület működésének egész ideje alatt nem lett összehiva. A bizottság elnöke az egyesület tanéelnöke, tagjai minden tudoménykar egy-egy képviselője /:jelenleg búza, Vidakovits, Bartók és Szent­­pótery professzorok.:/. Az igazgatótanácsban helyet foglal azonkivül az egyesületiel-

Next

/
Thumbnails
Contents