Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1931-1932, Szeged
1931. december 16. III. rendes ülés
A nökség, amely áll az ifjúsági elnökből, 2 alelnökből, a főtitkárból ás a főjegyzőből /s51 §:/. Kuriózumkép megemlítem, hogy a 46 § szerint az igazgatótanács csak akkor határozatképes, ha az elnökkel együtt aegalább 15 tag van jelen, pedig a tanács mindössze IC tagból áll /:44 §:/, így érthető, hogy a KEAC beléletében a tulbő és zavaros alapszabálytervezet határozataival szemben ellentétes gyakorlat fejlődött,s hogy most már az egyesület feladata mindenekelőtt, hogy az eddigi tapasztalatok alapján es az idevonatkozó törvények és rendeletek figyelembevételével uj ás megfelelő alapszabálytervezetet ké, szítsen es annak miniszteri jóváhagyását az egyetemi tanács utján eszközölje ki. Ezekben az alapszabályokban kifejezésre Kellene juttatni, hogy a KEAC, mint egyetemünk egyik ifjúsági egyesülete, az egyetem rectora és tanácsa ielügyeleti és fegyelmi hatásköre alá tartozik, továbbá tekintettel arra, hogy bevételeinek túlnyomó részét az / egyetemi tanács folyósítja, azt is, nogy évensém, tartozik bemutatni alapszabályszerűen elkészített zárszámadását és vagyon-leltárát az egyetemi tanácsnak, valamint jóváhagyás végett költségvetését is. Végül az utalványozási jog és kötelesség úgy volna szabályozandó, hogy 50 P-ig az ifjúsági elnök, 50 pengőn felül pedig - természetesen mindenkor a jóváhagyott költségvetés keretén belül - a tanárelnök utalványozzon. Ezek" ről az utalványozásokról a pénztáros minden választmányi ülésen beszámolni tartoznék, a választmány pedig erről az igazgatótanácsnak tenne jelentést. Az igazgatótanácsban pedig csak annyi egyesületi tisztviselő foglalhatna helyet, ahány tanértagja van /:a tanárelnökön kívül:/ a tornázó és-vivő intézeti bizottságnak, különben az ifjúságnak módjában állana a tanártagokat mindenkor leszavazni, ami minden ellenőrzést illuzó” riusá tenne. Miután az alapszabélytervezet szerint az egyetemi tanács felügyeleti jogát a f8ntemlitett egyetemi bizottság utján gyakorolja, az itt referált ügy a tanács fentfoglalt kívánságainak kifejezése mellett átteendő volna ehhez a bizottsághoz. Szeged, 1931. évi december hó 16-án. j JV (hymhh e.i. Pro rector. J