Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1920-1921, Budapest
1921. február 21. A kolozsvári és pozsonyi egyetemek együttes tanácsának IV. közös ülése
működhessék, egyben elrendelte azonban, hogy az érdekelt kolozsvári er gyetem mindent készítsen elő arra, hogy az 1921/21, tanév kezdetén mü\ ködését Szegeden megMkezdhésse.A pozsonyi egyetem jövőbeni elhelyezéséti illetőleg pedig azt a tervét \ j r * közölte, hogy az elsősorban Pécsett, esetleg más dunántúli városban helyeztessék el,Ha azonban ez nem volna keresztülvihető, úgy o pozsonyi egyetem, a viszonyok kedvezőbb alakuláséig, továbbra is a kolozsvári egyetemmel •4: . - R cooprrálva Szegeden folytatja működését. -* •*&' Közben a debreczeni egyetem orvosi facultása saját orvosi karának kifej*, lettese érdekében neghiv&Ha pozsonyi egyetem orvosi karát, majd később a debreczeni egyetem tanácsa mind a~ két hontalanná vált egyetem összes facultásait hívta meg az együttmüköaasre,- «r A két egyetem tanácsa külön- külön foglalkozptt a meghívás kérdésevei, a kolozsvári egyetem tanácsa állásfogalalásának közlése előtt tájékoztat* bi zott ságok kiküldését határozta el♦-