Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1920-1921, Budapest

1921. február 21. A kolozsvári és pozsonyi egyetemek együttes tanácsának IV. közös ülése

A bizottságok a helyszíni szem­.i lét úgy Szegeden, mint Bebreczenben megejtvén, immár meg van a lehető­sége annak, hogy az egyetem jövőbeni elhelyezesének kérdése ügyében állás­pontját kifejtse Az ügy jelen stádiumában dr,Meny­­hárth Gáspár, a kolozsvári egyetem rectőrhelyettese közös tanácsülés összehivásárán kérte föl, a minek folyományaként hívta a két egyetem rectora tanácsait erre az együttes tanácsülésre össze es kéri Menyhárth ic* , rectorhelyettest, hogy előterjesztését megtenni sziveskedjék.­BrtMenyhárth Gáspár, rectőrhelyet­­tes utalva arra a viszonyra, a mely­ben a két hontalanná vált egyetem eddig cooperá£va müködoAtt, helyén­a valónak tartja, hogy mielőtt a ko­lozsvári egyetem jövőbeni elhelyez­kedésének ügyében végső elhatározd­­sát körvonalazna, meghallgatja a po-4 K zgonyi egyetem tanácsának idevonatkozó fölfogását, terveit és törekvéseit.­­Kéri ennélfogva a pozsonyi egye­tem tanácstagjainak szives nyilat­kozatát. -Br•Pékár mihály, a pozsonyi e­­gyetem orvosi karának dékánja elő­­rebocsátva azt, hogy a két honta-

Next

/
Thumbnails
Contents