József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1987-1988

1988. június 30., IV. rendes ülés

B. Mivel előreláthatóan 1990-ig nem nő a felsőoktatás anyagi ellátottsága, ezért ebben az időszakban csak szelektiv fejlesztés jfihel szóba. A 90-es években azonban már nélkü­lözhetetlen a.z állami támogatás növelése. Ezért a tanár­képzés és a természet.tudományi szakképzés tartalmi és szerkeze­ti fejlesztésével összhangban - a középtávú népgazdasági tervek kidolgozásával párhuzamosan - el kell készíteni az anyagi, tárgyi feltételek fejlesztési tervét. 9. Kiindulva abból, hogy a következő ötéves tervben működési feltételeink lényeges javulása nem várható, a.z 1983-90 közötti fejlesztési terveket a jelen helyzetre kell alapozni, a fentiek ben felsorolt általános jellegű feladatok mellett az alábbi leg fontosabb igényeket emeljük ki:- Bővíteni kell az oktatási célokat szolgáié helyiségeket a Ságvári Gimnázium "R" épületének a TTK számára történő átadásá­val, valamint a TTK-JGYIT közötti együttműködéssel a tantermek kölcsönös hasznosítása terén.- Tekintette] aria, hogy a mennyiségi fejlesztés várhatóan a matematikus területen lesz a legnagyobb a Bolyai Intézetnél a létszámfejlesztést biztosítani kell. II. Hosszabb távú fej1esz tési program /]991-2000/ A hosszabb távú fejlesztési program részletesebb kidolgozásához két ai apvelő felté 1 e1 szükséges- legyenek olyan,legalább 3 éves felsőoktatási kísérletek, ame­lyek tapasztalataiból az eltérő lehetőségek és utak közötti döntés lehetővé válik /ezekre számos példát mutatott az EL TE, JÄTE, KLTE ÍTK un a PJPTE Tanárképzési Kar közösen benyújtott oktatáskorszerűéitési pályázata/,- az anyagi feltételek lényeges javítása amelyek következtében a fenti kísérletek finanszírozhatók és a leszűrt tapasztala­tokból kialakított modellek hosszabb távon működtethetők. A. A képzés korszerűsítése Alapelvnek tekintendő a hallgatói önállóság növelése a felsőokta­tásban. Biztosítani kell, hogy a hallgató szabadon válassza meg milyen

Next

/
Thumbnails
Contents