József Attila Tudományegyetem Természettudományi Kar tanácsülései, 1973-1974, Szeged

1973. december 14., II. rendes ülés

- 2 -álláspontjainak betartására, azaz az államvizsga komplex, teT hát összetett, a résztárgyakat összekapcsoló, átfogó Jellegű. A tételek nagyrészében ez a Jelleg a szakmai, a szakmódszertani és filozófiai vonatkozásban általában Jól tükröződött, annak ellenére, hogy pl. a matematika esetén egyes filozófiai kérdé­sek, nehezen illeszthetők be a szóban forgó szakmai problémák­hoz. Bizottságaink a tételek összeállításánál fontosnak tartot­ták, hogy az államvizsga elsősorban ne memória próba legyen, hanem a szokásos körülmények közötti iskolai órára való felké­szülés képességének próbája. Bizottságaink a vizsga alkalmazás­­központúságát ilyen módon is érvényesíteni törekedtek. A Jelentések alapján levonható tehát, hogy az ÁVB-ok, valamint a tanszékek az ügy fontosságának megfelelő komolysággal és fe-, lelősségtudattal kezelték az uj rendszerű államvizsga kérdését. Egyetértettek annak koncepciójával és lehetőségeik szerint pró~ hálták az optimális formákat kialakítani. Az államvizsgák meg­szervezése, külsőségei kellően ünnepélyes Jellegének biztosí­tása, valamint olyan légkör kialakítása, amely a Jelöltek leg­jobb tudásának kifejtéséhez szükséges, Jól sikerült. Valamennyi ÁVB a szabályoknak,és az előírásoknak megfelelően bonyolította le az államvizsgát. A hallgatók számára rendelkezésre álltak a szükséges szak- és tankönyvek, valamint egyéb segédeszközök. A hallgatók külön erre a célra kijelölt helyiségben készültek fel a vizsgára. Feleletüket vázlat alapján adták meg, azonban csak részben önállóan. Többnyire szükség volt a bizottság beavatko­zására, hogy rávezető kérdésekkel a helyes mederbe terelje, il­letve tartsa a vizsga menetét. A komplexitással kapcsolatban a probléma főképpen abban vein, hogy a közepes és elégséges hallgatók számára hogyan lehetne világosabbá tenni az általános Összefüggések és a konkrét anyag­részek közötti kapcsolatot. Néhány Jelentés szerint ez csak a megvalósulóban lévő,oktatási-nevelési formák elmélyültebb alkal­mazásával érhető el. Oktatóinknak a Jövőben még fokozottabban O o

Next

/
Thumbnails
Contents