József Attila Tudományegyetem Természettudományi Kar tanácsülései, 1962-1963, Szeged
1962. november 28., I. rendes ülés
2. sz. melléklat a jegyzőkönyv Y. pontjához. Másolat. EGYETEMI NÖVÉNYÉLETTANI INTÉZET INSTITUTUM PHYSIOLOGIAE PLANTARUM UFIVERSITATIS SZEGEDIENSIS Szeged 428 /Hungária/ 290/1962. Az 1962-ben és az átmeneti tantervben bevezetett ■=.?■■! J-.-a- ■■■■■«Bjff.M gg B'-ggagjü1-».*■ t -»■» ■ szakmai gyakorlatok tapasztalata A felsőoktatási reform célkitűzéseit, hogy a hallgatók tanulmányi idejük alatt szakmájuk gyakorlásának főbb módszereit is elsajátítsák, csak akkor tudjuk maradéktalanul megvalósítani, ha az egyetemi képzés szerves részeként, annak mintegy kiegészítéseként a jövőben jobb és hatékonyabb termelési gyakorlatokat vezetünk be. Semmi kétségünk sem lehet a tekintetben, hogy a jól szervezett és helyesen végrehajtott termelési gyakorlatok elősegítik a hallgatók képzését egyrészt azzal, hogy az elméletben tanultakat jobban megértik, másrészt szakmájuk gyakorlására közvetlenül előkészítik őket és végül a hallgatókat a munka megbecsülésére, a munka szeretetére nevelik. az évenként egymást követő termelési gyakorlatoknak olymódon kell egymásra épülnie, hogy a hallgatók, támaszkodva az egyetemen hallottakra, fokozatosan ismerjék meg munkaterületük jellemző sajátosságait. Karunkon fenti célkitűzés szellemében a matematika-fizika, fizika-kémia, matematika-ábrázoló geometria, biológia-kémia és biológiaföldrajz tanári szakokon, továbbá a vegyész hallgatók számára állítottunk be kísérletképpen 1962-ben uj termelési gyakorlatokat, illetve az átmeneti tantervnek megfelelően módosítottuk a régieket. Az alábbiakban tehát az 1962-ben bevezetett gyakorlatok mellett a korábbi, de módosított termelési gyakorlatok tapasztalatait is szükségesnek látom néhány szóban vázolni. Valamennyi szakcsoport esetében a gyárakkal, vállalatokkal /továbbiakban üzemekkel/ folytatott közvetlen megbeszélés, vagy levélváltás után a szervezéssel megbízott oktatók javaslata alapján a Kar megkötötte a szerződéseket. Ezekben a szerződésekben általában lerögzítették a foglalkoztatási tematikát is, vagyis azt? hogy melyik hallgató, milyen üzemrészben és milyen munkát £g végezni. A szerződések megkötése után a hallgatókat a rájuk váró feladatokra előkészítettük és ismertettük az összes tudnivalókat. Hallgatóink szakonként különböző időszakban végezték ezeket a termelési gyakorlatokat: 1 2 * 4 5 1. Az I. és II. éves matematika-fizika, illetőleg fizika-kémia szakcsoportnak 1962. VII. 1-től VII. 15-ig. 2. A III. éves matematika-ábrázoló geometria szakcsoportnak 1962. junius 2-től 14-ig terjedő időben. 3* A IV. éves biológia-kémia és biológia-földrajz szakcsoportnak 1962. VII. 1-től VII. 15-ig. 4. Az I, éves biológia-földrajz szakcsoportnak 1962. VI. 13-tól VII, 3-ig. 5. A III. éves földrajz-biológia- szakcsoportnak 1962. VI .24-től VII. 14-ig. • A III. éves vegyész szakcsoportnak 1962.VI.20-tól VII. 15-ig. 6