József Attila Tudományegyetem Természettudományi Kar tanácsülései, 1962-1963, Szeged
1962. november 28., I. rendes ülés
- 2 ~ fíorravéve az egyes szakcsoportokat, a szakmai gyakorlatok tapasztalatai röviden a következőkben foglalhatók össze. ad 1. A jelenleg alkalmazott gyakorlatok rendszere nem biztosítja a fizika szakos hallgatók egységes képzését. A rendelkezésre álló műhelyek sok esetben kicsiny befogadó képessége miatt a hallgatóságot kis létszáma, sokszor 2-3 főt magukba foglaló csoportokba kellett osztani és ezek a csoportok a legkülönbözőbb'munkaterületeken kaptak elhelyezést. Mivel váltás nem volt lehetséges - de nem is lett volna észszerű — ezért a rendelkezésre álló két hetet valamennyi hallgató egy-egy műhelyben töltötte el. Ezzel szemben azokban az üzemekben, ahol megfelelő munkahelyeket tudtak biztosítani /pl. textilüzemekben/ a hallgatók gyakorlati kiképzése rendkívül eredményes volt. Minden hallgató külön munkahelyet kapott, betanításukra egy-egy munkást állítottak melléjük, akik jó pedagógus módjára oktatták és nevelték a hallgatóságot. Ennek eredményeképpen már néhány nap után a hallgatóság 60 %-os nopnát tudott teljesíteni. A tapasztaltak szerint a texfciigyarakat a jövőben is be kell vonni a termelési gyakorlatokba. Ugyancsak a nagy üzemek között akadtak olyanok is /Autójavító, Kéziszerszámgyár/, ahol a termelés érdekeit nem tudták összeegyeztetni a hallgatók figlalkoztatásával. Ezekben az üzemekben az üzemi gyakorlat célkitűzéseiből csak igen kevés valósult meg. A Kéziszerszamgyárban alig törődtek a hallgatóinkkal, az ellenőrző látogatások alkalmával a hallgatók vezetésével megbízott szakmunkás, még a hiányzók száma felől sem volt tájékozódva. ad 2. Mivel csak egyetlen hallgató elhelyezéséről volt szó, különösebb problémát nem okozott. A hallgató a Szegedi Tervező Vállalatnál kapott helyet. Termelési gyakorlata nagymértékben szolgálta rajzolási készségének fejlesztését és sok gyakorlati tapasztalatot nyújtott a műszaki rajz c. kollégium építészeti irányú fejezeteihez, Ezen a munkaterületen a következő években is kívánatos a termelési gyakorlatok megrendezése. ad 3* A nyári mezőgazdasági üzemi gyakorlatok bevezetésére hoszszabb szünet után most került újból sor. Ezt a feladatot a Kossuth Lajos Tudományegyetem a helybeli Mezőgazdasági Akadémiával kifogástalanul meg tudja oldani, A budapesti Tudományegyetem több éves próbálkozás után egyelőre a mezőgazdasági üzemi gyakorlatokat nem tartja megvalósíthatónak. Egyetemünkön kísérletképpen beindított termelési gyakorlat a Baktói Felszabadulás TSZ-ben folyt le. A TSZ vezetősége szívesen fogadta az egyetemi hallgatóságot, ami kifejezésre jutott olyan messzemenő segitsé»^nyújtásban is, ami a hallgatóságnak a villamos végállomástól ki- és visszaszállításában nyilvánult meg, A gyakorlat instruktora, a TSZ agronómusa szorgalmasan és lelkiismeretesen segített. Ennek következtében hallgatóink számára a gyakorlat eredményes volt és javasoljuk, hogy ezt az üzemi gyakorlatot évről-évre rendszeresítsük, A gyakorlat azonban a pozitívumok ellenére is magán viselte az első kisérlet jegyeit. Nehézséget jelentett a hallgatók elméleti oktatása és a Tanszékek részéről kötelezően előirt^ellenőrzés. Ami az elméleti kiképzést illeti, az agronómus hajnaltól^étig tartó sokrétű munkája mellett képtelen volt a hallgatók két különböző helyen dolgozó munkabrigádját olyan mértékű szakmai oktatásban részesíteni, mint amilyen az egyetemi képzés é3 hivatásuk szempontjából szükséges lenne. Ezért a gyakorlat túlnyomórészt fizikai munka végzésére szorítkozott. Az ellenőrzés nehézségei pedig abból adódtak, hogy az ellenőrzést végző két Tanszék oktatói ugyanezen idő alatt a több csoportban végzett KÖPTI-tanfolyam 20 órás gyakorlatainak vezetésével, az előkészítésekkel és a konzultációkkal úgyszólván teljesen el voltak fglalva.