Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi Kar tanácsülései, 1952-1953, Szeged
1952. október 31., II. rendes ülés
Beiskolázósi góthitel «felosztása megtörtént. Sajnos, csak 1/5-ét kaptak, mert a pens elfogyott. Szabó profeas^ortFelvilágositást kér a 141-es alrovatróI. Mezősi: A Gr.K.-tói nyert felvilágosítás szerint a füveszkerti üvenház a 141. alrovatot kimentette. Dékán: A fegyelmi bizottsági tisztségéről lemondott Budó profssssor.Helyébe javasolja Tagner professzort. Mezősi újítási felelős helyett Csányi Lászlót javasolja. Ugyanis, mivel Mezősi dekánhelyettes, ez nem egyeztethető össze. Állások zárolására vonatkozólag a kimutatást kinevezésével felterjesztettük. üresen mindössze 2 egyetemi tanári állas vah.-13-Szabó professzor: 1 tanársegédi állás zárolva van intézetemnél. Mezősi: 1952. szeptemberi keret szerint üres, illetve zárolt állás nem volt a Szervetlen és Analitikai Kémiai Intézetnél. Átsorolásba vpnatkozó javaslat a K.M.-be elment.-Az 1953. évi építési Programm megtárgyalására meghívót kapott a Dékán, az egész szereplése ke liánét len volt? azért, mert a jelenlegi helyzet mellett az építési tervekre vonatkozóig a Dekáinak sejtelme sem volt. Ezért nem tudott mindig érdemlegesen hozzászólni. Dékán: Központi anyagrák tar helyisége nem oldatható,más?. Foltosabbak az intézeti anyagraktárok.- Dugonics-gimnázium gyors átalakítása nem fog bekövetkezni. Október 31.-e volt a beütemezés. A 'Beka-ópülstben - sajnos - éppen béke nincs, mert vagy viz, vagy gáz nincsen, fúrnak, • faraglak, zörögnek. Badiator esetlen novemberben less, ha addig erősen fagyna, akkor az oktatás a Béke-épületben szünetel. Hideg tanteremben tartani a hallgatóságot nem lehet.' Szabó professzor: Kéri a Dékánt, Írjon fel a Minisztériumba, hogy hpl történt a rossz tervezés, a munkák kiadásánál! a kisiklása?,Hogy lehetséges, hogy a laboratóriumokba asztalok még nem kerültek? Vonjak felelősségre az illetékes mulasztókat! Koch professzor: Javasolja, hogy amennyiben az Ásványtani Intézethez meghirdetett docensi állást G-rasszelly £yula jelenlegi adjunktus töltené be, az adjunktusi kulcsszáma állásba Donath Éva,jelenlegi tanársegéd, nyerjen átsoro lést. Miháltz tanszékvezető docens javasolja, hogy a Föld- ,és Őslénytani Tanszék .elló adjunktusi állás szerveztessék, dr. Gzike Kálmán részére. Több tárgy nem lévén, elnöklő Dékán az ülést bezárja.